2026. július 1., szerda - Annamária

Versenypiaci hírek

Behajthatatlan követelések áfája – aki ezúttal is lemarad, az most már tényleg kimarad

2021-09-15 680

Immár évek óta újra és újra felmerül a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésének a lehetősége. Bár sokan már azt gondolták, hogy végérvényesen leáldozott a talált pénzek időszakának, az adózók most mégis kaptak egy utolsó esélyt.

A történet idáig

A sztori egészen 2017-re nyúlik vissza, amikor egy olasz ügyben az Unió Bírósága egy meglepően kedvező döntést hozott. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon is lehetővé kell tenni a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítését – azaz annak az áfának a megtéríttetését, amelyet az adózónak annak ellenére be kellett fizetnie a költségvetésbe, hogy azt a csődbe ment partnerétől nem kapta meg.

Ennek megfelelően a magyar jogalkotó is lehetővé tette az áfa visszaigénylést, de csak a 2016. január 1-je után keletkezett követelések tekintetében. Ráadásul a jogszabály különböző egyéb, formális feltételeket is támasztott a visszaigénylés elé. Ezt megelőzően, az Európai Bíróság döntésére való közvetlen hivatkozással, egyes, 2016 előtti követelésekre jutó áfa visszaigénylésének a lehetősége is megnyílt. Ez a speciális lehetőség azonban 2020 közepén bezárult.

Részben jogszabályváltozások, részben az Unió Bíróságának egy új döntése most ismételten lehetőséget nyújt egyes, régebbről származó követelésekre jutó áfa visszaigénylésére.

A Mikulás hozhatja az áfát

„Akinek 2016 előtti a követelése és korábban a Bíróság ítéletén alapuló speciális adó-visszaigénylési lehetőséggel sem élt, annak két dátumot érdemes megjegyeznie: 2021. december 7-ét és december 11-ét. Ez két új speciális kérelemnek a beadási határideje, amelyek akkor is lehetőséget adhatnak az áfa visszatérítésére, ha önellenőrzésre nincs lehetőség” – ismerteti Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere.

A legegyszerűbb tehát azt megjegyezni, hogy Mikulásig lehet érdemes benyújtani valamelyik kérelmet, ha van 2016-nál korábbi, behajthatatlan követelésünk. De azért nézzük részletesebben is!

A december 7-i határidő azokat érintheti, akik

  • a kifizetetlenül maradt terméket, szolgáltatást 2016. január 1-je előtt teljesítették és
  • az ebből származó követelésük 2020. június 10-e és 2021. június 10-e között vált véglegesen behajthatatlanná, amikor
  • az eredeti teljesítési időpont már adójogilag elévült és
  • a behajthatatlan követelésekre vonatkozó további törvényi feltételek teljesülnek.

Akiknek 2021. június 10-ét követően vált véglegesen behajthatatlanná az elévült ügyletük, azoknak attól kezdve még van egy évük a kérelem benyújtására.

A december 11-ét azoknak érdemes megjegyezniük, akiknél nem csak az értékesítés történt 2016-ot megelőzően, de a követelésük is 2020. június 10-énél korábban vált véglegesen behajthatatlanná. Ebben az esetben már csak az Unió Bíróságának egy közelmúltbeli döntésére tudnak hivatkozni, mert ezekre a követelésekre a magyar áfa-törvény már nem biztosít visszatérítési lehetőséget.

Mi várható az eljárásokban?

„A kétfajta kérelem más-más utat jár be. A december 7-ig benyújtandó kérelmet az adóhatóság 6 hónapig jogosult vizsgálni, és ezt követően dönt arról, hogy visszaadja-e a kért áfát, vagy sem. Ez mégis egy jól kalkulálható kérelem, mert ha a törvényi feltételek teljesülnek, akkor mindenképpen visszajár az áfa” – mondja a Jalsovszky szakértője.

A december 11-ig benyújtandó kérelemről szintén az adóhatóság dönt, mindössze pár héten belül. Ez már egy keményebb dió, mert itt arról kell meggyőznünk az adóhatóságot, hogy az Unió Bíróságának a döntése alapján jár vissza az áfa. Itt mindenképpen komolyabb vitára kell számítani, és reálisan arra, hogy bíróság elé kell vinnünk az ügyet ahhoz, hogy végül visszaadják az áfát.

„De ahogy láthattuk, sokszor érdemes küzdeni: a legtöbben azok közül, akik a legutóbbi ilyen lehetőséget meglovagolták, végül valóban visszakapták az áfát” – bíztat Fehér Tamás.

 

I Forrás: Pro/Lawyer Consulting

 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője