2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

Mivel a járványügyi korlátozások miatt jelentősen csökkentetek bevételeket. Ezt elsősorban a látogatók hiányával lehet magyarázni, mondta el az állatkert szóvivője. Hanga Zoltán hozzátette, az állatok ellátása biztosított, mivel a fenntartó Fővárosi Önkormányzat támogatja az intézményt, és a kormány is külön forrást biztosít a számukra a rendkívüli helyzetre való tekintettel.

Helyette saját fesztiválokat indíthatnak Káel Csaba vezetésével. Budapest ennek ellenére megtartja a rendezvénysorozatot.

A European Best Destinations és a Forbes magazin beválasztotta Opatiját Európa 16 legromantikusabb Valentin-napi úti célja közé.

Hiszen csak az új magyar Airbnb-s házigazdák több mint 200 millió forintot kerestek a járvány kitörése óta. Világszinten az ilyen újonnan csatlakozott házigazdák bevétele több mint 1 milliárd dollár. Az Airbnb legfrissebb közleménye szerint.

Jelentős akvizícióról írt alá megállapodást a WING többségi tulajdonában álló lengyelországi Echo Investment ingatlanfejlesztő: a cégcsoport a wrocławi központú Archicom 66 százalékos tulajdonrészének megvásárlásával az ország legnagyobb lakóingatlan-fejlesztő vállalkozásává válik. A tervek szerint 2021-ben 7000 értékesítési és bérbeadási célú lakás építését kezdi el az egyesülés után az Echo-Archicom csoport.

A bűnözők hamis levelekkel veszik rá a vállalkozások alkalmazottait jelentős összegek átutalására. Az FBI szerint ma már több pénzt keresnek vele, mint a zsarolóvírusokkal.

Már a pandémia előtt is egyre növekvő igény mutatkozott a tehetséges fejlesztők iránt, egy év leforgása után pedig most ott tart az IT-munkaerőpiac, hogy külföldi és hazai vállalatok kiélezett harcot folytatnak a szakképzett munkaerőért, ami a fizetésben, juttatásokban és egyéb bérösszetevőkben is megmutatkozik.

Még mindig kelendőek az irodaházak Magyarországon és a közép-európai térségben. Kisebb a hozam, mint pár éve, de továbbra is ez az első számú eszköz az üzleti ingatlanok piacán.

Az irodapiacon tavaly a pandémia miatt érthető okokból visszaesett a tranzakciók volumene, nőtt az üresedési ráta. De mire számíthatunk idén? Mennyire hasonlít a koronavírus-járvány a 2008-as világgazdasági válságra? Meddig nem kritikus az üresedési ráta szintje? Ezekről beszélgettünk Pados Gergellyel, a magyarországi Cushman & Wakefield ügyvezető igazgatójával.

Az idén 125 éves Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) legfőbb célja, hogy minél több vállalkozás megértse, az ötleteik, termékeik megvédése elengedhetetlen feltétele a versenyképesség növelésének. A nemzetközi trendeket látva egyértelmű, hogy aki nem védi a szellemi tulajdonát, az lemarad az élmezőnytől. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) és az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) 2021-es kutatása alapján elmondható, hogy hazánkban is pozitív irányú folyamatok indultak el ezen a téren.

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details

"Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” nap – 2025. június 20.

More details
Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője