2026. február 7., szombat - Tódor

Az európai mobilitás hetén, az autómentes naphoz kapcsolódva, az energiatakarékosság jegyében vonulnak utcára idén a rolleresek, valamint a kétkerekű járművek. Az ország legnagyobb és leghosszabb gurulóeszköz-felvonulása vasárnap a Kéthly Anna térről indul, 14.00 órakor és rendőri biztosítás mellett, 10 kilométer megtétele után a Szabadság téren ér célba.

Világszerte rendkívül dinamikusan nő a pénzvisszafizetési rendszerek népszerűsége, és bár hazánknak van némi lemaradása Nyugat-Európához képest, végre itthon is elérhetőek a  cashback alapú szolgáltatások, és már nemcsak online, hanem a fizikai áruházban történő vásárlások esetén is. A felhasználók minden vásárlásuk után szemmel látható összeget, akár 40 százalékot kapnak vissza a kereskedőktől, akik a nyers és feldolgozott adatokkal nagyságrendekkel tudják javítani marketingtevékenységük hatékonyságát.

A legveszélyeztetettebb korosztályt, a 60 éven felülieket vizsgálják. Mutatjuk az email-címet, ahol jelentkezhet.

A Covid-járvány első időszaka óta először fordul elő, hogy a Magyarországon működő vállalatok közül többen terveznek elbocsátást, mint létszámnövelést. A következő negyedévben a hazai munkáltatók 20 százaléka jelez előre bővítést, miközben 26 százalékuk tervezi csökkenteni jelenlegi munkaerő-állományát – derül ki a ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A jövő innovatív anyagairól szóló előadások, beszélgetések, kiállítások és workshopok segítségével köti össze a designereket, anyagkutatókat, az anyagipar további képviselőit és a közönséget szeptember 15-16-án a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központjának (MOME IK) Future Materials (A jövő anyagai) című konferenciája.

Mostantól bárki ajánlhat kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint bejelölhet a térképen hazai bringaparkokat, vízvételi helyeket, bringás pihenőket a Kerékpárosbarát applikációban. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) által fejlesztett, ingyenes alkalmazás ezáltal újra szintet lép, hiszen már a felhasználói közösség is alakíthatja a térképet. Igény van rá, az app már az induláskor óriási közönségsiker lett: alig több mint 1 hónap alatt több mint 15 ezren töltötték le azt telefonjaikra.

LED-ek, napelemek, hamarabb kikapcsolt lámpák, csökkentett díszkivilágítás, lelassított mozgólépcsők és igen, alacsonyabb hőmérséklet. Az energiaválság nyomán sokan hoznak fogyasztáscsökkentő vagy az energiahatékonyságot növelő intézkedéseket a kereskedelemben. Mire számíthatunk a boltokban és a plázákban télen?

Nagyon-nagyon sok nyitott kérdést vett fel a kínai CATL akkumulátorgyártó vállalat debreceni beruházása kezdve attól, hogy nincs elég víz a térségben az üzem ellátáshoz egészen addig, hogy számítások a gyártás első öt évét a magyar adófizetők finanszíroznák.

Az új technológia negyedével kevesebb villamos energiát fogyaszt a régi rendszerekhez képest.

Miért érdemes ellátogatni szeptember 16-18-án a Vasúttürténeti parkba?

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője