2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

Ingatlanpiac

Bemutatjuk, mely építmények kapták meg az építőipar legmagasabb szakmai elismerését az idei évben - galéria

2022-12-09 565

Idén 14 nívódíjat és 6 elismerő oklevelet adtak át. Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2022-ben huszonötödik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). A díj történelme is nívós: az első pályázatot 2000-ben írták ki, akkor heten részesültek a díjban. Azóta is a hazai építőipar teljesítményének legmagasabb elismerésének számít az elismerés elnyerése. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület által alapított díjhoz később még hét további szakmai szervezet csatlakozott.

A díjakat, mint az szokásos, az ÉVOSZ éves ünnepi közgyűlésén és gáláján, december 8-án délelőtt adták át, a Lechner Ödön-díjakkal, az Építőipari Mesterdíjakkal és az ágazat több más igencsak nagy súlyú díjával együtt.

Immár több mint 200 építmény kapott Építőipari Nívódíjat az évek során

Az alapítás óta eltelt évek során összesen 188 nívódíjat ítélt oda a bíráló bizottság Ehhez csatlakozik az idei 14 díjazott, így immár több mint 200 építmény kapta meg az elismerést az évtizedek során
– derül ki az esemény sajtóközleményéből.

A bírálat fő szempontjai nem változtak, így továbbra is a következők:

  • az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése,
  • a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége,
  • a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége,
  • valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés.

A díjra egy legalább 100 millió forint nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítmény lehet jogosult, a pályázatot a megvalósító szervezetek bármelyike beadhatta.

34 pályamű érkezett, mely melyekből egy nem felelt meg a feltételeknek. Ipari és energetikai, illetve mezőgazdasági építmény, valamint környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kategóriában nem érkezett pályázat. A bizottság többlakásos lakóépület kategóriában nem adott ki díjat.

A 14 nívódíj mellett 6 elismerő oklevelet is kiosztottak. Az Építőipari Nívódíjat Tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg, ezen táblák ünnepélyes felavatására 2023 tavaszán kerülhet sor.

A teljes cikk: Bemutatjuk, mely építmények kapták meg az építőipar legmagasabb szakmai elismerését az idei évben - galéria
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője