2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia
Megjelentek az első Caffè Vergnano 1882 kávézók Budapesten, az Alleeban, Gazdagréten és a Corvin Pláza mögött az egykori Costa kávézók helyén nyitottak, a keresőben további három egységet találni. Az olasz márkát itthon ugyancsak a Coca Cola HBC Magyarország forgalmazza, csakúgy, mint a Costát, a kávézókat tőle független franchise partner működteti.
Mivel a metaverzum és az azt megalapozó Web3 infrastruktúra folyamatosan fejlődik, a Deloitte szakértői megvizsgálták, mi és hogyan lehet hatással a kiskereskedelem kiterjedésére a metaverzumban.
A DIÓFA Alapkezelő Zrt. által kezelt Torony Ingatlan Befektetési Alap és az Erste Bank 73 millió euró (mintegy 31 milliárd forint) értékű, hétéves hitelmegállapodást kötött az Alap tulajdonában lévő, budapesti, A kategóriás, több mint 53 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező irodaház-portfolió finanszírozására.
Amazon lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint az Amazon márkaértéke 299,3 milliárd dollár, ami 15 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 350,3 milliárd dollárnál.
Családbarát, zöld hotel az esélyesek közöttTágas szobák és lakosztályok, tökéletesen felszerelt külön wellness részleg a gyerekekkel érkezőknek és a romantikára vágyóknak, fenséges ételkülönlegességek. Néhány hívószó, ami a Dunakanyar egyik legszebb részén található négycsillagos Royal Club Hotelt jellemzi, amely méltán esélyes, hogy elnyerje az Év Hotele 2022 címet. Ráadásul, ha Visegrád ékkövére szavaz január 22-ig, részt vehet egy játékban, melyben értékes nyereményeket sorsolnak ki a verseny szervezői.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elindította online e-matrica-lekérdező felületét, ahol egy adott járműre érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni, ezzel a társaság újabb lépést tett az ügyintézési folyamatok digitalizálására - közölte a szolgáltató kedden.
A bankok záros határidőn belül kötelesek új pénzkiadó gépeket (ATM) telepíteni, ha nem érik el az új jogszabályban előírt darabszámot. Ezt akkor is meg kell tenniük, ha valahol megszüntetik a pénztárat – hívja fel a figyelmet a hvg.hu.
Szűk határidőkkel, pluszköltségekkel és kivitelezői kapacitáshiánnyal kell az idei évben is szembenézniük azoknak, akik napelemes megújuló rendszerekkel szeretnék fedezni háztartásuk energiaigényeit. A tavalyi utolsó negyedév drasztikus szabályozásváltozásai amellett, hogy szinte tarthatatlan határidőkkel terhelték meg az amúgy is szakember és gyakran eszközkapacitás (inverterek, szolár panelek) hiánnyal küzdő vállalkozásokat, komoly fejfájást okoznak hazai pályázók tízezreinek.
Az Európai Bizottság új rendelettervezete egységes szabályokat alkotna az Airbnb és más rövid távú lakás-bérbeadással foglalkozó cégek tevékenységének szabályozása érdekében. Nézzük a részleteket! A KRS Ügyvédi Iroda szakértőinek összefoglalása.
A Covid-járvány erősen megrázta a nemzetközi- és a hazai coworking piacot is, aztán az ébredező optimizmust megtörték az elmúlt év eseményei. Az energiaválság, a magas infláció és az árfolyamkockázat éppen komoly kihívásokat jelentenek a piaci szereplők számára, míg az árakat nem lehet az egekbe emelni. A hazai piac szereplői és egy szakértő segítségével igyekeztünk pillanatképet kapni a helyzetről.
Február 13-án először jelentkeznek egy csatornán az ismert műsorvezetők: Vágó Piros, Garami Gábor, Rákóczi Feri, Boros Lajos, Jáksó László – alig néhány példa a magyar rádiózás meghatározó hangjai közül, akik részt vesznek a Mex Rádió által szervezett ünneplésben.
A munkaerő átképzésével és a felvételi folyamatok befagyasztásával reagáltak a magyarországi munkáltatók a válsághelyzetre – mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének emberi erőforrások tagozati elnöke.
Ma már nincs akadálya annak, hogy adómentes költségtérítést nyújtson a munkáltató a kerékpárral vagy rollerrel bejáró munkavállalónak, sőt a parkolóházpiac egyik legnagyobb fővárosi szereplőjének legkedveltebb szolgáltatásai közé tartozik a bérletes parkolás, amelyet a cégek szintén finanszírozhatnak.
A házhoz rendelt termékek drónos kiszállítására irányuló hazai pilot projektet indított az adatvezérelt logisztikai megoldásokat kínáló DODO és a webshoppal is rendelkező Rossmann drogériahálózat. A tesztelés első fázisában, azt vizsgálják, hogy milyen gyorsan képesek drónok használatával a rendelések teljesítésére - a kiszállítás biztonságos feltételeinek garantálása mellett. Ennek érdekében első lépésként tesztrepülést végeztek, illetve a csomag drónra helyezéséhez, továbbá a felszálláshoz és a landoláshoz szükséges időt is felmérték.
A magyar lakóingatlan-piac 2026 tavaszán újra felpörgött:…
Rendezvényszakmai konferencia, kiállítás, InnovationHub, MaReSz Közgyűlés és…
Lassuló kereslet, növekvő kínálat és erősödő alkupozíció…








