2026. február 7., szombat - Tódor

A szoftverfejlesztéssel foglalkozó társaságok körében elterjedt üzleti modell, hogy nem saját termékük fejlesztését végzik, hanem más cégek megrendelésére nyújtanak szoftverfejlesztési szolgáltatást. Azt viszont kevesen tudják ezen cégek közül, hogy ebben az esetben is éppúgy igénybe tudnak venni adókedvezményt, mintha saját célra fejlesztenének. A Jalsovszky szakértője segít feltárni a részleteket.

Az üzemanyagok – elsősorban a gázolaj – valamint a földgáz- és a villamosenergia-árak több oldalról is nehéz helyzetbe hozták a vállalkozásokat. A Raben Group Hungary értékesítési- és marketingvezetője elmondta: a fuvarozás az üzemanyagáraknak az egyik legjobban kitett ágazat, ami napjainkban óriási ártöbbletet eredményez.

Jövedelmük jelentős részét az energiaszámlák kifizetésére költik a magyarok. A szükséges épületkorszerűsítésre, a felújítások finanszírozására azonban a többségnek nincs elég megtakarítása.

Statisztikai adatok szerint Európában az összes műanyag-felhasználás 40 százalékát csomagolásra használják, Magyarországon pedig évi 30,5 kilogramm műanyag csomagolási hulladék jut egy főre. Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője arról beszélt, ennek a hulladéknak a jelentős része karácsony környékén keletkezik, de egyre több vállalat ismeri fel a biológiailag lebomló csomagolóanyagok jelentőségét. Felhívta rá a figyelmet, az uniós célkitűzések szerint 2030-ra minden műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie.

A nyugati eladási kultúra még nem gyűrűzött be hazánkba teljesen, néhány üdítő kivételtől eltekintve az értékesítők zömét udvariatlannak és türelmetlennek ítélik meg az ügyfelek – derült ki Kasza Tamás több száz üzletember bevonásával készült felméréséből. Eszerint a férfiak ma már idegesítőnek találják, ha egy nő a nőiességét kihasználva akar nekik eladni valamit, miközben a nők attól tudnak leginkább kibukni, ha az értékesítő erőszakosan nyomul. Ennek ellenére a változó világban is vannak olyan bevált trükkök, amelyek az értékesítés során kifizetődőek lehetnek.

Tanácsok: Erre figyelj alacsony nőként az ünnepekkor! Létezik egy szakkifejezés a divatban arra, ha valaki alacsony. Ez a „petite”, ami egy francia eredetű szó, jelentése nem más, mint az, hogy kicsi, pici. A petite (pötit) női alkat az átlagostól kisebb magassággal és arányokkal párosul, de mit nevezünk átlagosnak? A divatban a választóvonal a 162 cm-nél van meghúzva. Aki ilyen, vagy ez alatti magassággal rendelkezik, őket nevezzük alacsonynak. A napokban kifejezetten „petite” nőkre tervezett karácsonyi kollekciót mutatott be egy magyar divatmárka.

Egy vállalat akkor ágyazódik be igazán a társadalomba, ha érzi annak rezdüléseit, és nem csak gazdálkodásával lesz a társadalom hasznos tagja, hanem azzal is, hogy odafigyel a rászorulók segítésére. Ha visszatekintünk a 2022-es évre, talán még soha nem volt ennyire szüksége a világnak a törődésre, a társadalmi és szociális közeledésben való lehetőségek megragadására, mint most.

A kötelező minősítés során a Hotel Clark Budapest elérte az ötcsillagos kritériumok teljesítéséhez szükséges pontszámot."Büszkeséggel tölt el minket az ötcsillagos minősítés megszerzése, hiszen fókuszáltan és töretlenül új stratégiai alapokon dolgoztunk. A legfontosabb egy erős csapat felépítése volt, és egy olyan légkör kialakítása, ahol a csapat tagjai egyenlő partnerként érzik magukat, és kimagasló szolgáltatást nyújtanak.

A brit Dezeen magazin 2022-es évértékelőjében összegyűjtötte az év 10 legszembetűnőbb építészeti újrahasznosított projektjét, többek között egy teheráni művészeti múzeum, illetve a magyar származású Breuer Marcel által tervezett szálloda is szerepel a listán.

A fenntarthatóságban és az adatalapú megoldásokban látják a lehetőséget a szakemberek, ez lehet a válasz a pandémia, az energiaválság és a háború következményeire.

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője