2026. július 2., csütörtök - Ottó

Versenypiaci hírek

Jön az ingyenes készpénzfelvétel a magyar boltokban? Megszólaltak az áruházláncok

2023-01-23 731

Három nagy áruházláncnál, a Tescónál, a Sparnál és a Lidlnél vizsgálják jelenleg a cashback - azaz a vásárláshoz kötött bolti készpénzfelvétel - bevezetésének lehetőségét, a Penny pedig már startra készen várja, hogy kiterjesszék a jelenleg itthon egyedül náluk elérhető szolgáltatást újabb ügyfelekre is - derült ki a Portfolio körképéből. A tavaly decemberi szabálymódosítások nyomán jó esély van arra, hogy a jövőben szélesebb körben is elterjedjen a bolti készpénzfelvétel Magyarországon, amely az eddigi havi 150 ezer forinton felül további 40 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget jelenthet.

Ugyanakkor a kiskereskedőknek és a bankoknak ehhez még szerződniük kell a szolgáltatásra, majd végre kell hajtaniuk a szükséges fejlesztéseket. Ez pedig sok időbe telhet. Decemberben számoltunk be arról, hogy az új szabályok szerint havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értékben díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - feltéve persze, ha a boltok is bevezetik a szolgáltatást.

A teljes cikk: Jön az ingyenes készpénzfelvétel a magyar boltokban? Megszólaltak az áruházláncok

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője