2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
Valószínűleg háttérbe szorul a hajós áruszállítás, ha elkészül a Kínát és Európát összekötő autópálya. Gigantikus távolságok és költségek a tervekben, de egy biztos: zöld utat kapott, így megépül a kelet-nyugati tranzitút.
A DIGI csomagjaiban mintegy 130, a Telekomnál pedig közel 40 tévécsatorna érhető el egyes településeken díjfizetés nélkül, mivel a két cég nem látta el megfelelő védelemmel a műsorok jelfolyamát.
A rendőrség után a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kibervédelmi intézete és a Magyar Telekom is jelezte, az utóbbi időben megnövekedett a kártékony webcímet tartalmazó szöveges üzenetek száma. Az SMS-ek bármely mobilszolgáltató ügyfeleit bajba keverhetik, nem is kicsibe.
A Menedzserszövetség 2021. március 19-én lezajlott éves tisztújító közgyűlésén új tisztségviselőket választottak a szövetség Elnökségébe, Felügyelőbizottságába és Etikai Bizottságába. Így március 22-től egy teljesen megújult vezetés segíti Kapitány István, a Menedzserszövetség tavaly márciusban megválasztott elnökének munkáját.
1993 óta március 25-én ünnepeljük a magzatgyermekek világnapját. Az orvostudományi könyvek az ember törzsfejlődésének első szakaszaként beszélnek a fogantatás utáni kilenc hónapról.
Biztonsági kutatók sorban mutatják ki azokat a támadásokat, amelyek az Exchange Server biztonsági hibáinak kihasználásával valósulnak meg. Március elején a Microsoft biztonsági javításokat tett közzé az Exchange Serverhez azért, hogy kritikus veszélyességű, nulladik napi biztonsági réseket küszöböljön ki. Azóta e frissítéseknek már több verziója jelent meg, és a legtöbb szervezet igyekszik lépést tartani a fejleményekkel. Ugyanakkor még így sok az áldozatul eső kiszolgáló. Csak az ESET több mint 5000 olyan levelezőszervert azonosított, amelyek érintettek ebben a kártékony tevékenységben.
Visszavonulni egy sikeres cég vezető pozíciójából sosem könnyű. Különösen igaz ez akkor, ha az illető magának ásta ki az aranybányát és önállóan épített fel egy világelső céget. Mégis egyre több dollármilliárdos cégalapító lép vissza birodalma éléről. Közös bennük, hogy új kihívásokat keresnek, ugyanakkor az általuk alapított vállalattól mégsem képesek teljesen elszakadni.
Ha vállalkozás indításán gondolkodsz, tudnod kell, hogy nem elég, ha a saját szakmádban profi vagy. Számos új ismeretet kell elsajátítanod ahhoz, hogy sikerre vidd az üzletedet. Szerencsére már rengeteg, akár online is elérhető tréning és tanfolyam segít abban, hogy megszerezd a szükséges tudást céljaid eléréséhez.
A MOK szerint a helyzet rendkívül súlyos, ezért az elmökség mindenkitől azt kéri, hogy csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról.
Ha ezen a területen sikerül javulást elérni, az komoly környezeti és gazdasági hatásokkal járhat. Gyorsan nő az emberiség vízigénye, miközben a megújuló édesvíz a Föld vízkészletének mindössze 0,003 százalékát teszi ki. A hatékonyabb vízgazdálkodást támogató digitális megoldások vízkincsünk megóvása mellett a biztonságos ellátást is támogatják.
A globális járványhelyzet a munkánk és a magánéletünk egyre nagyobb szeletét költözteti át a digitális térbe, minden eddiginél több lehetőséget kínálva a kibervilág bűnözőinek. Becslések szerint minden 39. másodpercben találnak maguknak új célpontot a hackerek, az egyre kifinomultabb módszerekkel pedig nehéz lépést tartani.
Hetven munkaadó mintegy 1300 állásajánlatra várja a jelentkezőket a kedden reggel indult és csütörtök estig tartó HVG Online Állásbörze. A legtöbb ajánlat informatikusoknak, mérnököknek, idegen nyelveket beszélő ügyfélszolgálatosoknak, értékesítőknek, pénzügyi területen dolgozóknak és szakmunkásoknak szól. A munkaadók új állásaik nagy részét itt hirdetik meg először.
A vállalat EMG érzékelős csuklópántokkal oldaná meg a virtuális UI kezelését. Nagy jövőt lát az AR szemüvegekben a Facebook, igaz a szegmens, főleg ami a konzumer eszközöket illeti, továbbra is gyerekcipőben jár: nem csak a hagyományos szemüveggel megegyező méretű és megjelenésű AR headsetekre kell még várni, de az akár egész napos viselethez szánt AR felhasználói felületek kényelmes és hatékony kezelése sem megoldott. A közösségi óriás azonban már gőzerővel dolgozik a problémán, fejlesztéseibe pedig blogposztban engedett betekintést.
A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet…
Szerdán, a Nyitrabányán tartott kihelyezett kormányülés után…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
Merényletet követettek el Robert Fico szlovák kormányfő…
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye az Eventrend-csoporthoz tartozó Gála…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Európa-szerte számos helyen megbízhatóan működnek a távfelügyelet…