2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Versenypiaci hírek

Új Selyemút – Megépül a Kínát Európával összekötő autópálya

2021-03-25 753

Valószínűleg háttérbe szorul a hajós áruszállítás, ha elkészül a Kínát és Európát összekötő autópálya. Gigantikus távolságok és költségek a tervekben, de egy biztos: zöld utat kapott, így megépül a kelet-nyugati tranzitút.

Miután az orosz hatóságok engedélyt adtak az építésre, minden akadály elhárult az elől, hogy elkészüljön a nyolcezer (!) kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út.

Megépül a Kínát Európával összekötő autópálya

Az Új Selyemút összeköti Lengyelországot Minszkkel és Moszkvával és persze Kínával, s nagy előnye, hogy sokkal gyorsabban ér ide az áru, mint vasúton vagy hajón. Persze elérhető légi teherszállítás is, az viszont rendkívül költséges, azaz jó esély van rá, hogy az autópályán folyik majd az Európába irányuló kínai export jelentős része.

A legmerészebb becslések szerint már öt év múlva autópályán közlekedhetnek a fuvarozók Szentpétervár és a kínai határ között, míg a teljes kivitelezés várhatóan 2031 és 2035 között fejeződik be. A beszámolókban kiemelték, hogy

a Pekingből induló és Nyugat-Európába tartó áruk összértéke napi egymilliárd euró és folyamatosan növekszik.

Mivel a tengeri szállítás legalább három hetet vesz igénybe, de az átlag inkább másfél hónap, jelentősen felgyorsítja az öreg kontinens és Kína kereskedelmét, ha átadják a gigantikus, 8000 kilométeres autópályát. Motoros szemmel azért lehet érdekes az új gigaút, mert így egyszerűbben, gyorsabban elérhető lesz például Kazahsztán vagy Mongólia, mely bármilyen messze is van, számos hazai túrázó kedvelt célpontja.

Forrás: www.hegylakok.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője