2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Fin de Semana' jelentése: egy hétvége Kubával, egy hétvége a barátokkal, egy hétvége, ami csak a táncé, egy hétvége Szegeden. Megmutatjuk Nektek Kubát, de ezúttal egy másik, ősi arcát. Fesztiválunk célja a kubai kultúra hirdetése, tanítása, megélése.

IX. Palotási Tortafesztivál 2023. október 7-én. Torták, sütemények és édes alkotások versenye. Családias légkörben zajló rendezvény, amely cukrászati bemutatókkal, színpadi produkciókkal vár mindenkit szeretettel! A versenyre mindenki nevezhet, amatőrök és cukrászok egyaránt.

X. Burgonyanapok Kiskunhalason 2023. október 6-7-én. Az első nap a `Burgonya fajtabemutató és szakmai nap` elsősorban a szakmának szól, igényes hazai és külföldi előadásokkal. A második napot szélesebb közönségnek is ajánljuk, hiszen ekkor tartjuk a főzőversenyt izgalmas programokkal.

A gólyák kétharmada szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra, többek közt ez derül ki a Follow Marketing Kft. által végzett kutatásából. A kizárólag elsőéves egyetemi hallgatók által kitöltött felmérés eredményei alapján a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a fiatalok számára, mint a fizetés. A megkérdezettek bérigényei ráadásul közelítenek a reálishoz, a többség ugyanis 300-400 forint bevétellel is elégedett lenne havi szinten.

A legjobbak szállnak ringbe a Best Employer Brand Awards Adria versenyben.Ismét megrendezik az Adria régió legrangosabb employer branding versenyét, a Best Employer Brand Awards Adriát. A verseny célja, hogy elismerje és ösztönözze a vállalatokat a munkáltatói márkaépítésben tett erőfeszítéseikért az adriai régióban. Idén magyar ügynökség is értékel a nemzetközi zsűriben.

A 20. évfordulóját ünneplő HACKTIVITY, a régió legnagyobb kiberbiztonsági konferenciája 2023. október 5-6-án újra várja látogatóit a budapesti MoM Kulturális Központban.

Valódi vidéki kavalkád várja a fővárosiakat és a fővárosba látogató vidékieket a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén 2023. október 20-22. között. Az eseményt kétévente rendezi meg az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium égisze alatt, célja pedig nem más, mint egy színes, családi program keretében bemutatni a hazai agrárium és élelmiszergazdaság teljes spektrumát.

Az üzleti élet nyári szezonja idén a bizalmi vagyonkezelések alapításáról szólt. Aki tudta, az még a szeptember 11-éig nyitva álló határidőbe belesűrítette a családi vagyonkezelés létrehozatalát. Ezzel együtt nem kevés – legtöbbször tárgyilagos, de olykor cinikus – sajtóvisszhang vette körül a jelenséget. Most, a folyamat végén a Jalsovszky Ügyvédi Iroda segítségével felmérjük, hogy hova is jutottunk.

Megújuló energiaforrásból, közvetlenül is lehetne tölteni az idehaza is gyorsuló ütemben terjedő elektromos autókat egy magyar cég innovációjának segítségével. A DAV Mérnöki Kft. csütörtöki szakmai eseményén mutatta be hivatalosan a szigetszerűen üzemelő napelemes rendszerként használható, CarSol nevű szerkezetet. A rendezvényen Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke is részt vett, aki az ágazat szereplőit és a lakosságot is érintő részleteket osztott meg az Energiaügyi Minisztériummal való egyeztetések legutóbbi fordulójáról.

Egy egyedülálló esküvői kiállítás és vacsora.Megismerkedhettek 50+ prémium esküvői kiállítóval és részt vehettek egy egyedülálló esküvői vacsorán, ahol kiváló szolgáltatók ismertetnek meg benneteket azokkal a fontos szabályokkal, amelyek betartásával emelhetitek az esküvőtök fényét.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője