2026. június 8., hétfő - Medárd

A Női terek a Cervantes Intézet női témákkal foglalkozó, rendezőnők alkotásait bemutató sorozata október 11. és 15. között várja az érdeklődőket a Toldi Moziban. A filmciklus kurátora minden évben egy fesztivál, idén a Mostra Internacional de Films de Dones de Barcelona szakemberei válogatták a filmeket. A kínálatban három dokumentumfilm, egy fikciós alkotás és egy rövidfilmes szekció szerepel.

Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak lemondani arról az élményről, amit csak a bevásárlóközpontokban élhetnek át. Az igények, az elvárások folyamatosan változnak, a látogatók egyre inkább komplexitásra vágynak, amelybe a vásárlás mellett a szórakozás és a szabadidő eltöltése is egyaránt beletartozik.

Csillagok után kulcsokat is osztogat majd a Michelin Guide, a legjobb éttermek mellett 2024-től az arra érdemes szállodák is bekerülnek majd kalauzukba.

A kormány célja, hogy hazánk minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, ennek érdekében júliustól átalakult a hulladékgazdálkodás és a brüsszeli elvárásoknak megfelelően bevezettük a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak többet kell fizetniük a termékeik után keletkező hulladék kezeléséért. A következő lépésként jövő év elejétől kötelező visszaváltási rendszer működik majd az országban, amely hozzájárul ahhoz, hogy néhány év alatt elérjük a PET palackok 90 százalékos visszaváltási arányát – jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.

A klímaváltozás megállítása érdekében a világnak csökkentenie kell épületeink szén-dioxid-kibocsátását. A jelentések ismételten kimutatták, hogy az épületek, pontosabban az ezeket használó emberek a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül 40 százalékát képviselik, vagyis a célok elérése csak akkor lehetséges, ha a fogyasztásunkat csökkentjük. Az azonban még kérdéses, hogy mi ennek a legjobb módja, hiszen minden épület más és más paraméterekkel rendelkezik.

Új, szuper rendezvényre invitálunk Titeket: október 14-én ötödik alkalommal szervezzük meg a GREEN MARKET-et, Budapest legzöldebb vásárát a Klauzál téri Vásárcsarnokban! 

A lakásfelújítás, azon belül pedig a fürdőszobák felújítása sokaknak okozott már fejtörést és bosszúságot. A valóban jó szakemberekre hónapokat kell várni, rengeteg a kosz, mérgesek a szomszédok, végeláthatatlan az ide-oda pakolás. Az Imperial Holding új szolgáltatása ezekre a problémákra nyújt pofonegyszerű és jutányos megoldást.

Ahogy lassult az ingatlanpiac és bővült a kínálat, úgy kezdtek el nőni az értékesítési idők. Ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden ingatlan esetében ugyanazzal az időintervallummal kellene kalkulálniuk az eladóknak. Az értékesítési időt ugyanis nagymértékben meghatározza az ár és az adottságok.

A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből. Érdekesség, hogy bár a cégvezetők szerint a SZÉP kártya, a lakhatási támogatás és a szakmai továbbképzés a legcsábítóbb juttatás, a dolgozók a magánegészségügyi ellátást helyezték a priorlista élére, csak ezt követte a továbbképzés és harmadik helyen a beutazási támogatás. A kutatás alapján a juttatásokon kívül a munkával összefüggésben is lehet motiválni a munkavállalókat, méghozzá célok kitűzésével, felelősségvállalással és fejlődési lehetőségekkel.

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti. 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője