2024. május 6., hétfő - Ivett

Lakóingatlan

Lépéskényszerbe hozza a CSOK Plusz az újlakás-piac szereplőit

2024-01-10 505

Jelentősen nőtt az eladó lakóingatlanok iránt a kereslet az idei év elején, részben az új lakástámogatásoknak köszönhetően. A CSOK Plusz ugyanakkor lépéskényszerbe hozhatja az újlakás-piac szereplőit is – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Csok Plusz-hatás: új lakások kontra használtak

“Az év első hetében a használt lakások iránti országos kereslet – éves összevetésben – 11 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan az új építésűeknél 48 százalékos volt az erősödés. Főként a Budapesten és a községekben lévő új építésű lakóingatlanok iránt nőtt az érdeklődés. Fontos körülmény viszont, hogy az érdeklődések mindössze 5 százaléka irányult az új lakásokra. A kereslet eltolódása a használt lakások irányába, azért sem meglepő, mert a januárban indult Csok Plusz már nem tesz különbséget használt és új lakások között, márpedig előbbiek jóval olcsóbbak” – ismertette az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 955 ezer forint volt az első hét végén, ez nagyjából megegyezik az egy évvel korábbival, de meghaladja a két hónappal korábbi 944 ezer forintot. “A 2024 elején felfutó kereslet eredményeként a múlt év során bekövetkezett pár százalékos árcsökkenés a fővárosi használt lakásoknál eltűnt” – tette hozzá a szakember. A fővárosi új lakásoknál azonban másként alakultak az árak: a jelenlegi, alig több mint 1,31 millió forintos szint enyhe drágulást jelent az egy évvel korábbi 1,29 millióhoz képest, egyúttal stagnálást jelent a két hónappal ezelőtti árakhoz képest.

A vármegyeszékhelyeken minimális drágulás következett be: a használt lakások négyzetméterára átlagban 592 ezer forintot tett ki január elején, szemben a novemberi 588 ezer forinttal, illetve a múlt év elején látott 582 ezer forinttal. Közben a vármegyeszékhelyeken eladásra kínált új építésű lakóingatlanok átlagára lényegében nem változott, 844 ezer forintnál jár.

A teljes cikk: Lépéskényszerbe hozza a CSOK Plusz az újlakás-piac szereplőit

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

More details
A Dürer Park nagyobb sebességbe kapcsol. Mini városközpont épül Zuglóban

A Dürer Park nagyobb sebességbe kapcsol. Mini városközpont épül Zuglóban

More details
A Népliget lehet Budapest új főnixmadara? Ikonikus épületek a környéken

A Népliget lehet Budapest új főnixmadara? Ikonikus épületek a környéken

More details
Az év eddigi legdrágább irodaháza cserélt gazdát Bécsben

Az év eddigi legdrágább irodaháza cserélt gazdát Bécsben

More details
Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel

More details
Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

More details
Újabb országban korlátozzák az Airbnb-t

Újabb országban korlátozzák az Airbnb-t

More details
Súlyos tűzvédelmi szabálytalanság történhetett a Hotel Silvanusnál, óriási nehézségbe botlottak a tűzoltók

Súlyos tűzvédelmi szabálytalanság történhetett a Hotel Silvanusnál, óriási nehézségbe botlottak a tűzoltók

More details
Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

More details