2026. május 21., csütörtök - Konstantin

A China Southern Airlines kínai légitársaság járatot indít Budapest és Kuangcsou között, s így Magyarország és Kína között immár heti tizenhét légijárat fog közlekedni, ami hazánkat abszolút listavezetővé teszi a közép-európai térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A Financial Times ezres listáján előkelő helyet foglal el a magyar vállalkozás. Nem mindennapi eredményt ért el a Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek forgalmazásával foglalkozó ServerElite. Az FT 1000 rangsor ugyanis a Financial Times, a világ egyik legelismertebb brit gazdasági napilapjának és a német Statista kutatócég évente megjelenő rangsora, amely a legmagasabb éves átlagos növekedési ráta sorrendjében listázta az európai cégeket.

Az irodába a munka élményéért járunk be, ehhez pedig már nem elég a kávé és a pizza – mondja Jeremy Myerson elismert brit akadémikus. Jeremy Myerson, az elismert brit akadémikus és szerző több mint négy évtizede kutatja a dizájn munka világára gyakorolt hatását. A Royal College of Artnál társalapítóként vett részt a Helen Hamlyn Centre for Design létrehozásában, és a világ egyik legtekintélyesebb dizájnmagazinja, a Design Week alapító szerkesztője is volt.

Az ötvenszobás sátoraljaújhelyi hotelnek wellnessrészlege és skyterasza is lesz. Bővülhet a Zemplén fővárosának szálláskínálata, ugyanis új, négycsillagos szálloda felépítése kezdődhet el a település egyik fő turistalátványosságának számító Várhegyen. Megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben a hirdetmény, amelyben a megrendelő, Várhegy Üdülő Kft. várja a kivitelezésre vonatkozó árajánlatokat.

Több mint másfélszeresére növeli piaci részesedését a jelzáloghitelpiacon az MBH bankcsoport a Fundamenta többségi részesedésének nemrég véglegesített megvásárlásával, állomány alapján. A Fundamenta önálló szereplőként továbbra is a piacon marad, sőt, az értékesítésben és az ökoszisztémaépítésben rejlő szinergiák kihasználása révén további jelentős növekedést tervez – derült ki a két hitelintézet szerdai sajtótájékoztatóján.

Május 16-án ötödik alkalommal kerül megrendezésre a magyar ingatlanpiac innovációs és technológiai eseménye, a Proptech Innovation NOW Konferencia. A szervezők szakítva a hagyományokkal, az idei évben először egész napos szakmai programmal várják a proptech mellett az ingatlanpiac, az építőipar, a BIM és a contech területeinek szakértőit, innovátorait és érdeklődőit.

Nemcsak Magyarországon, de globálisan is számos kihívással néz szembe az utóbbi években az ingatlanpiac. A gyorsan változó környezethez a piac szereplőinek is alkalmazkodniuk kell, amiben a szakmai szervezetek is kiemelt szerepet kapnak. Hogy milyen iránymutatásokkal segíthetik a szakmát, hol tart ma a hazai ingatlanszakértő képzés, mik a legfőbb globális és lokális kihívások, illetve milyen hatással lesz a digitalizáció és a klímaváltozás az ingatlanpiacra nézve, arról Schőmer Norbertet, az RICS Magyarország nemrég kinevezett elnökét, az Atenor Hungary Country Managerét kérdeztük.

Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 

Új lakásokra van szükség az új ipari beruházások helyszínén, elsődlegesen Szegeden a BYD elektromosautó-gyára és Debrecenben a BMW-gyár építése miatt, amit a kormány az otthonteremtési program keretében, egy új kamattámogatásos programelemmel tervez segíteni – jelentette be a pilotprogram kidolgozását az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára, Csepreghy Nándor a Construma kiállítás megnyitóját követő konferencián. Ugyanitt elhangzott, hogy két számjegyű mértékű drágulást egy éven belül a piac már nem tolerál, ebben az esetben leállnának a megrendelések.

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac? - a Store Insider szakmai oldal összefoglalója a hírek szerint hamarosan érkező orosz élelmiszerláncról.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője