2026. május 21., csütörtök - Konstantin

2024. május 17-18-19-én tizenkettedik alkalommal rendezik meg Vácon a Dunakanyar Motoros Találkozó és Családi Napok programsorozatot.

A látogatók által megszokott, hagyományos bemutatók, tárlatvezetések mellett több, kifejezetten a gyerekek számára izgalmas, érdekes programelemmel készülnek.

2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron a Pünkösdi Virágálom programsorozatot. A belváros több pontján is alkotnak a virágkötő mesterek, hogy az ünnepi hétvégére színes pompába öltöztessék a helyszíneket. Mindig népszerű a megnyitót követő jótékony célú virágárverés, amellyel minden évben más szervezetet támogatnak azok, akik licitálnak.

A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a pünkösdölésről szól! Két napon át örökség bemutatók, színpadi produkciók, zenés és táncos programok várják a látogatókat a szabadtéri múzeumban, ahol minden évben egyszer egy helyen találkoznak az ország szellemi kulturális örökségeit őrző közösségek.

Merényletet követettek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, akit többször is meglőttek közvetlen közelről Nyitrabányán, ahol a szlovák kormány tartott éppen kihelyezett ülést. A miniszterelnököt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. 

A közösségi médiába feltöltött videókból könnyedén el tudják lopni a hangunkat a mesterséges intelligencia segítségével.

Az év elejétől egyértelmű növekedés érzékelhető a XIV. és XVI. kerületek ingatlanpiacán is, mely minden kategóriában megmutatkozott, de azért leginkább a kisebb, egy-másfél szobás lakásokat keresik a vevők.

A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érdemes végigtekinteni, hogy mik azok a rejtett csapdák, amelyeket kerüljünk el a dokumentáció és az adatszolgáltatás elkészítésekor. Ebben van segítségünkre a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.

Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások?

Ez lenne a legújabb, jelentősebb változás az évszázados közlekedési jelzőrendszerek kapcsán – és az elképzelés kapcsán nem is ez a legmeglepőbb, hanem hogy a fehér aktív állapotban azt jelzi, hogy az önvezető autók diktálják a tempót.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője