2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia
A magyar hosting szektor jelentős fejleményeként a Rackhost Zrt. 2024. június 25-én bejelentette, hogy felvásárolta a Maxer Hosting Kft. teljes szolgáltatási portfólióját. Az akvizíció révén a Rackhost tovább erősíti piaci pozícióját, mint az ország legdinamikusabban növekvő domain- és hosztingszolgáltatója.
Hamarosan átadják Budapest új ötcsillagos szállodáját a II. kerületi Bem téren, a volt Radetzky-laktanya helyén. A szálloda nemcsak a dizájn miatt érdekes, hanem azért is, mert talán ez a főváros egyetlen friss építésű műemlék épülete (legalábbis a tulajdoni lapja szerint), és a szinte teljes bontás ellenére úgy sikerült a körülvevő köztereket kialakítani, mintha a hatvanas években élnénk.
A bérlők egyre kevesebbet fizetnének, mégsem változtak a bérleti díjak júniusban a budapesti bérlakáspiacon, mert a lakásukat kiadók az egyetemisták rohamára számítva kivárnak – derül ki a Rentingo.com legfrissebb elemzéséből.
A Tesla-hasonmást építő márka komolyan gondolja, hogy betör az európai piacra. Ennek érdekében már meg is tette az első lépéseket - számolt be a vezess.hu.
Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban májusban - írta a realista.ingatlan.com.
Július közepén végleg becsukja a kapuit az itthon második legnagyobb kiskereskedelmi lánc hosszú éve óta működő üzlete egy vidéki nagyvárosban. A boltbezárás nyomán az a hír terjed, hogy az orosz Mere érkezik a helyére. A 70 ezres lélekszámú település azért nem marad SPAR nélkül.
Nem nagyon változtak az elmúlt években a vevők preferenciái az ingatlanvásárlásnál: a kisebb, energiatakarékos, újszerű vagy felújított ingatlanokat keresik a leginkább.
Nem mindennapi fotósorozatot készített egy magyar fotós, amely olyan élethűen örökíti meg az Artemis rakétáját és az Orion űrhajót, mintha az eredetit lőnék fel az űrbe. A LEGO® NASA Artemis űrkilövő rendszeréről toy photography (figura fotózás) technikával készült részletes és látványos képek méltóképpen tisztelegnek az Artemis-program előtt.
Kutatások szerint a korai nyelvtanulás hosszú távon sokkal előnyösebb és hatékonyabb, mint az iskolás korban kezdődő formális nyelvoktatás. Ennek számos oka van, sok szülő mégis tart a korai nyelvfejlesztéstől. Egy új módszer segítségével azonban már csecsemőkortól együtt fejlődhet az édesanya és a baba angoltudása.
Péntekre elkészül az első, balatoni településről elnevezett sör, amelyet névadója városában, Zamárdiban, a Balaton Beer Weekenden lehet először megkóstolni.
Megkezdődött a Celebrity Cruises ötödik hajójának építése a díjnyertes Edge sorozatban. A Celebrity Xcel tengerjáró 2025 őszén indul útnak.
Balatonfüreden, az Anna Fesztivál 12. éve az Anna-bál kísérőrendezvénye, melyet 2024. július 22-28-ig rendeznek meg. Kávéházi muzsika, a Magyar Állami Operaház műsorai, kórusok koncertje, operagála és az elmaradhatatlan szívhalászat – íme, az Anna-fesztivál kínálata. Az elmúlt évek alatt színes programjaival önálló arculatot kialakító fesztivál idén nyáron újra élettel tölti meg a várost. Napközben kávéházi cigányzenészek muzsikálnak a füredi vendéglátóhelyeken és a parton, a közönség ki is választhatja közülük a számára legkedvesebbet.
Július 27-én, a megújult Anna Grand Hotelben rendezik meg a 199. Anna-bált Balatonfüreden! A rangos társasági eseményt ezúttal is az Anna Fesztivál kíséri, lesz operaest, szívhalászat, prímás gála és szerenádok éjszakája. A bálozó hölgyek ebben az évben halvány bíbor porcelán szívet viselhetnek majd, amelynek színét a Tagore sétány rózsalugasa ihlette. A balatonfüredi Anna-bál történelmi hagyományra visszatekintő rendezvény, az ország egyik legrégebbi bálja. Hangulatában és tradícióiban feleleveníti a polgári Magyarország egyik leggazdagabb időszakát a Reformkort. A bál csúcspontja a bálkirálynő és udvarhölgyeinek megválasztása, melyre éjfél után kerül sor.
XXXIII. hagyományos aratóünnep Bükön 2024. július 13-án. Az ünnepi program részeként szentmise, színes felvonulás, ünnepélyes megnyitó kézikaszás aratóbemutató, néptáncműsor, játszóház és kézműves sarok, sztárvendég és aratóbál is várja a rendezvény látogatóit. A programokon a részvétel ingyenes!
2026. május 24–25-én pünkösdi programok várják az…
A Portfolio Csoport Agrofood 2026 Konferenciája tematikus…
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő…








