2025. december 28., vasárnap - Kamilla

Az első skicctől a világsikerig – beszélgetés Ferencz Marcel DLA, Ybl-díjas építésszel. Világviszonylatban is kiemelkedő alkotás a Néprajzi Múzeum, amelyet 2022. májusi átadása óta most másodszor, ez alkalommal a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton - FIABCI World Prix d'Excellence – választottak a világ legjobb középületének a nemzetközi díjátadón Szingapúrban.  

A szaúd-arábiai megaprojekt, a Neom inkább üdülőhelynek tűnik, mint okos városnak. Ami azért is csalódás, hiszen a 21. század egyik mintaprojektjének kellene lennie, amely irányt mutathat az emberi civilizációnak, különösen ott, ahol a természeti kihívások és általában a globális felmelegedés megkezdte áldatlan tevékenységét.

Megjelent az MNB legfrissebb, 2024 első negyedévére vonatkozó lakásárindexe, ami szerint egy év alatt 7,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak Magyarországon. Ez nagyon hasonló a KSH által előzetesen mért 7,1 százalékos szinthez. A településtípusok közül ezúttal a községek teljesítettek jobban, ahol a budapestinél és a vidéki városokban mértnél is intenzívebb volt a drágulás. A területi különbségeket figyelve pedig egy régiónk volt, amelynek városaiban továbbra is kétszámjegyű, azaz 10 százalék feletti az éves drágulás mértéke.

A Siklósi Várfesztivál a Siklósi vár legkiemelkedőbb rendezvénye. Ilyenkor a vár falai között életre kel a középkor, lovagi tornák, látványos felvonulás, párviadalok, trubadúrok és csatajelenetek szórakoztatják a vendégeket. Mindemellett természetesen a vásári forgatag és a folyamatos produkciók a színpadon is hozzájárulnak ahhoz, hogy egy felejthetetlen élményben legyen részünk! Idén augusztus 9-11. között kerül megrendezésre.

Ismét megrendezésre kerül a Síkvölgyi Lovasnapok. Az érdeklődőket 2024. augusztus 10-én és 11-én várják a Síkvölgyi Lovardában Tatabányán.

A 2024. évi fesztivál célja is az, hogy Tata csodálatos természeti adottságait, barokk építészeti, művészeti emlékeit bemutatva, az Esterházy család szellemiségének hátterével komplex művészeti programmal gazdagítsa városunk kulturális életét. A helyi művészeti együttesek, intézmények mellett nemzetközi hírű alkotó és előadóművészek is szerepet kapnak a rendezvényeken.

A BRF közzétette legfrissebb, 2024 második negyedévére vonatkozó ipari/logisztikai ingatlanpiaci adatait, melyből kiderül, hogy a negyedév végén a teljes országos modern ipari/logisztikai állomány 5 139 970 m2-t tett ki. Ebből a fővárosban és környékén található 3 563 940 m2, míg a regionális hazai állomány 1 576 030 m2. Meg kell viszont jegyezni, hogy a regionális állomány mérete csökkent 28 500 m2-rel, ugyanis egy győri ipari csarnok kivételre került az állományból. Bár elsőre soknak tűnhet az utóbbi évek fejlesztési volumene, az üresedési ráta alapján úgy tűnik, továbbra is megvan az ilyen irányú kereslet.

Idén novemberben először várjuk az Ingatlan 2024 című konferenciára és EXPO-ra, ahol az ingatlanszakma képviselői és ügyfelei találkozhatnak egymással. Ott lesznek az ingatlankezelők, a beruházók, az ingatlanközvetítők, az ingatlanfelújítók, a befektetők és az ingatlant finanszírozók is. Ügyfeleik is ott lesznek: magánszemélyek és cégek tulajdonosai, döntéshozói. Azok, akik ingatlanvagyonnal rendelkeznek, és terveik vannak a hasznosítására, eladására, vételére.

Eddig azért izgultak a felsőoktatásba jelentkezők, hogy elegendő-e lesz a pontszámuk a választott szakra, intézménybe. Azok, akik felvételt nyertek mától azon izgulhatnak, hol fognak lakni felsőfokú tanulmányaik idején. Ha nincs kollégiumi férőhely, akkor hat hét alatt kell megoldani a lakhatást. A GDN Ingatlanhálózat országos lefedettségű, hazánk egyetemvárosaiban dolgozó szakértőink osztották meg tapasztalataikat.

Miközben külföldről olyan hírek érkeznek, hogy megtorpant az önkiszolgáló kasszák terjedése, Magyarországon egyre több az ilyen berendezés. A kasszák ugyanakkor sokak tetszését nem nyerték el és ragaszkodnak a pénztároshoz, ahogy ahhoz is, hogy a vásárlást készpénzzel egyenlítsék ki. Vajon tényleg megkönnyíti a lopást az önkiszolgálás? Mikor jönnek a teljesen automatizált boltok? Szükség lesz még pénztárosokra? Többek között ezekről beszélgettünk Bessenyei Attilával, az önkiszolgáló kasszákat fejlesztő Laurel Kft. ügyvezetőjével.

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője