2026. június 11., csütörtök - Barnabás

A német sajtó értesülései szerint a Siemens konszern vezérigazgatójának házában is razziát tartottak az elmúlt napokban a hatóságok a vesztegetési botránnyal kapcsolatban – írja a radio.hu. A Magyar Nemzet szerint pedig már magyar gyanúsítottja is van az ügynek. A késő esti órákban tudódott ki, hogy a napokban ...

Az internet gyorsan változó világában új lehetőségek állnak a felhasználók rendelkezésére a legújabb technológia és az egyre nagyobb sebességû kapcsolatok kihasználására. Mindez lehetővé teszi, hogy egyre több feladatot végezzenek el egységnyi idő alatt.. Azonban a lehetőség nem csak a hasznos munkához, ...

A Microsoft első saját vírusirtója tévesen vírusként azonosította a Google levelező szolgáltatását, miután a keresőcég változtatásokat hajtott végre azon. A hibát javították, nem ez volt azonban az első baki. A múlt hét vége felé mind a Gmail, mind a Windows OneCare fórumán felbukkantak olyan bejegyzések, miszerint a ...

Szingapúr 2001. év után először ismét a globalizációs lista élére került. A tavalyi első, Írország a negyedik helyre szorult vissza. A világgazdaságba való integrálódás fokát jelző index második és harmadik helyezettje Svájc, illetve az Egyesült Államok. Magyarország bekerült a TOP-20-ba, a huszadik helyen, tavalyi besorolását ...

Véget ért a magyarországi bankrendszer „aranykora”, a következő években a megszorítások miatt csökken a lakosság reáljövedelme, és ez negatívan hat a háztartások hitelfelvételi kedvére - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. A bevezetett megszorító intézkedések, a költségvetési kiigazítás  2007-2008-ban ...

A Volkswagen saját kutatásai során új üzemanyagcellás rendszert fejlesztett ki. A magas hőmérsékletû üzemanyagcella kisebb, hatékonyabb és kedvezőbb árú. A Volkswagen ebben a formában egyedülálló, magas hőmérsékletû üzemanyagcella (HTFC) rendszert fejlesztett ki, amely az eddig ismert alacsony  hőmérsékletû...

Ismétlődik a tavalyi történet: a kisebb biztosítók és az egyesületek alacsony díjaikkal sok ügyfelet szipkáznak el a nagyoktól. Az internetes alkuszok tapasztalatai alapján a legtöbb felmondást eddig az Allianz és a Generali szenvedte  el. Túl vagyunk a novemberi kötelező gépjármûfelelősség-biztosítási (kgfb) kampány első két ...

A London School of Economics neves brit intézet a Nokia finn mobiltelefon-gyártó cég megbízásából készített tanulmányában azt kutatta, hogy miként lehetnének népszerûek a mobil televíziók. A brit szakemberek szerint a siker titka az, hogy ezeknél a szolgáltatásoknál mennyire valósulhat meg az interaktivitás, ...

Saját részvénykereskedelmi platform létrehozását tervezik a világ vezető befektetési bankjai a legnagyobb európai vállalatok papírjainak forgalmazására, közvetlen versenyt támasztva a hagyományos európai tőzsdéknek, írta a szerdai Financial Times. A londoni üzleti napilap szerint az új részvénykereskedelmi céget főrészvényesként ...

Decembertől lehet jegyezni a Mag Ingatlanbefektetési Alap befektetési jegyeit - derül ki a PSZÁF által jóváhagyott nyilvános ajánlattételi tájékoztatóból. Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. első alapja 1 milliárd forinttal indul, a legkisebb befektethető összeg 100 ezer forint.  Szeles Nóra, a Macrogamma ügyvezető ...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője