2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Alig több mint egy hónap van hátra, s megérkeznek a régóta áhított uniós források. 2007 és 2013 között a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 6943 milliárd forint hívható le. A felhasználható keret értéke függ a pályázatoktól, amelyek feltételei még tisztázatlanok, a részletekről szakmai egyeztetés folyik. A szakemberek szerint a ...

A karácsony közeledtének hatása máris érzékelhető a webboltok forgalmának megugrásában. Az idén várhatóan több hazai internetes áruház forgalma is átlépi az egymilliárd forintos határt, ebben komoly szerepet játszik a karácsonyi vásárlások időszaka, vagyis az év utolsó két hónapja. A webes boltok forgalmának mintegy harmada ...

A legtöbb weboldal tulajdonos fő problémája, hogy hirdetési költségeit kidobott pénznek érzi, mert kampányai nem az elvárásainak megfelelően teljesítenek. Míg mások – akik megtehetik - ha nem jönnek az eredmények, még több pénzt költenek el hirdetésekre, hogy elérjék végső céljukat, a látogatószám és a forgalom ...

Megtalálta magyar mester -kizárólagos - franchise-partnerét a burgonyaételekkel foglalkozó étteremlánc. A Sr. Patata mester jogát egy debreceni vállalkozó vette meg azzal a céllal, hogy kiépítse országos hálózatát. A tervek szerint 4 hónap múlva nyílik meg az első egység az egyik bevásárlóközpontban.  A debreceni ...

{mosimage}A Praktiker azt várja, hogy az internetes vásárlás bevezetésével befolyásolja majd a magyar vásárlási szokásokat a barkácspiacon, illetve jelentős hatással lesz az e-kereskedelem 26-27 milliárd forintosra becsült hazai piacára. Mint azt a cég jelezte: a Praktiker nem alakul át klasszikus online áruházzá. Házhozszállítást csak ...

A Siemens kapcsolata hat évvel ezelőtt indult a TVegy Kulturális nevû céggel, amely a Satelit televíziót mûködtette. A két társaság között szponzorációs megállapodás indult, a lap szerint a Siemens hatéves támogatást ígért a tévének. 2001-ben 1,2 milliárd forintot fizettek ki a mûsorszolgáltatónak, azonban 2002 elején a támogató ...

November 30-ával a Délhús Zrt. beolvad a Pick Szeged Zrt.-be; a társaság Pick Szeged Zrt. néven mûködik tovább - közölte a Pick vezérigazgatója kedden.Kovács László elmondta: az egybeolvadástól hatékonyabb költségû, érzékenyebb és eredményesebb cég alakuljon ki. Elindul egy szakosodási folyamat a cég négy ...

A Google Search Appliance és a Google Mini elsősorban olyan szervezetek által használt megoldás, mint a bankok és egyetemek. Nemrég azonban kiderült róluk, hogy komoly biztonsági rést jelentenek az adott hálózatra nézve: a rendszerek ugyanis nem megfelelően kezelnek bizonyos karaktereket, így létrehozható ...

Az angol „Business Intelligence” (BI) magyar fordítása, az „üzleti intelligencia” bizonyos fokig kifejezi, hogy milyen képességekre kell szert tenniük a versenyben lépést tartani kívánó cégeknek, de nem utal az angol kifejezés másik, ez esetben sokkal relevánsabb megfelelőjére, az üzleti hírszerzésre. A BI-eszközöket és ...

Egy cég arra vállalkozik, hogy felkutatja a világhálón vállalatok és magánszemélyek kompromittáló ügyeit, hogy aztán jó pénzért eltüntesse a szennyest. Szaftos pornójelenet „Cs. Zsuzsának látszó hölgy” szerepeltetésével, internetes fórumokban kinyilatkoztatott radikális politikai nézetek, elektronikus naplóbejegyzésekben ...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője