2025. december 27., szombat - János

Archívum

Milliárdokat hoz a karácsony a webboltoknak

2006-12-01 434

A karácsony közeledtének hatása máris érzékelhető a webboltok forgalmának megugrásában. Az idén várhatóan több hazai internetes áruház forgalma is átlépi az egymilliárd forintos határt, ebben komoly szerepet játszik a karácsonyi vásárlások időszaka, vagyis az év utolsó két hónapja. A webes boltok forgalmának mintegy harmada ...

... ebben az időszakban keletkezik, ennek megfelelően kiszállítási akciókkal, árkedvezményekkel, speciális ajánlatokkal igyekeznek még több vevőt magukhoz csalogatni - olvasható a Világgazdaságban.

Az egyik legnagyobb hazai webáruház, a Bookline már elindította kiszállítási akcióját, ennek lényege, hogy a 200 legkeresettebb könyvet a megrendeléstől számított egy munkanapon belül házhoz szállítják - mondta el Márffy György, a társaság alapítója és elnöke.

Aki december 21-én vásárol a webboltban e könyvek közül, az még a karácsonyfa alá teheti ajándékát. A cég egyébként a könyv-, CD- és DVD-árusítás mellett a közelmúltban megkezdte a mûszaki cikkek forgalmazását is, jövőre pedig Szlovákiában és Romániában is elindítják az értékesítést.

A legnagyobb magyar online piactér, a Vatera.hu üzemeltetői egyorintos kikiáltási áron, minimális eladási érték megadása nélküli aukciók indítását igyekeznek ösztönözni karácsony előtt. A tapasztalatok szerint az ilyen típusú árverések öt-tízszer annyi érdeklődőt vonzanak, mint a hagyományosak, a konstrukció terjedését nyereményakcióval is támogatják - mondta el Csupor Erik, a Vatera.hu ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is a könyvek, CD-k, DVD-k, szórakoztató-elektronikai termékek lesznek a legkeresettebb árucikkek a hazai webáruházakban, és nagy érdeklődés várható az autós navigációs rendszerek (GPS) iránt is.

Bár a hazai online értékesítés csak töredéke a teljes magyar kiskereskedelmi forgalomnak, az elmúlt években rendkívül dinamikus növekedésen ment át, és a tavalyi 19 milliárdról az idén, várhatóan 26 milliárd forintra bővül a GKI szerint. Könnyen elképzelhető, hogy a végleges adatok még ezt az előrejelzést is túlszárnyalják, hiszen a legnagyobb internetes áruházak 40-50 százalék körüli forgalomnövekedést értek el az idén.

A hazai online kiskereskedelemre nagyfokú koncentráció jellemző, a forgalom 80-90 százalékát a legnagyobb áruházak adják. Újabb üzleti modellek is megjelentek a piacon (online boltok piactere, bevásárlóközpontok), illetve azok a hagyományos kiskereskedelmi hátterû boltok, amelyek az interneten keresztül sikeresen értékesítenek, gyakran kiszervezték online tevékenységüket, külön cégben végzik azt.

(Forrás: www.origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display


 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője