2026. január 12., hétfő - Ernő

Aki fájlokat tölt le az internetről (s vajon ki nem?), annak bizony nem kívánatos betolakodókkal is szembesülnie kell. Sokféleképpen védhetjük a gépünket, amihez most egy újabb módszert ajánlunk. Ha valaki biztos akar lenni abban, hogy nem juttat különféle ártó és kevésbé ártó szándékú...
Az internetes technológiákat felhasználó emberek társadalmi helyzettől, életkortól és kontinenstől függetlenül összekapcsolódva olyasmire képesek, amire eddig egyetlen államforma és politikai rendszer sem tudott választ adni. Az IT-ipar eredményeiből nemcsak a politikusok és társadalomtudósok...
Elkészült a Magyar Televízió új, hatvanezer négyzetméteres gyártóbázisa, amit a televízió idén nyártól havi egymillió euróért fog bérelni 18 évig. Eztán eldöntheti, hogy megveszi, kiköltözik vagy további 20 évig kibéreli a Bojtár utcában a Finta Stúdió által tervezett monstrumot.
entiben több mint száz, Nagykanizsán hetven, Jánosházán harmincöt, Körmenden pedig további húsz dolgozót bocsát el a felszámolás alatt álló Eybl Hungaria Kft. - írta szerdai számában a Zalai Hírlap. A több mint 2.000 főnek munkát adó, autóülés-kárpitot gyártó  Eybl Hungária Kft. tavaly november óta mintegy 1.500 dolgozójának szüntette meg a foglalkoztatását.
Új helyszínen, sokkal átfogóbb szakmai programmal jelentkezik az idei évben a jubileumi, ötödik Informatikai Biztonság Napja, amely már hagyományosan megmozgatja a hazai IT biztonsági szakmát.  A rendezvényen mindazon vezető szakemberek találkoznak a nemzetközi és hazai újdonságokkal...
Adócsalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az APEH egy Borsod megyei kastély többszöri eladása miatt. A kastélyt azért adták el többször, hogy jogosulatlanul vissza tudják igényelni az áfát. Az APEH 24 milliós adótartozás fejében lefoglalta a kastély bútorait.
Az utóbbi napokban a termékekkel kapcsolatos kérdések és válaszok oldalakon becsapós üzenetek jelentek meg - figyelmeztette felhasználóit a TeszVesz. Ezekben az angol nyelvû üzenetekben különböző felhasználók arra kérik az eladókat, hogy adják el nekik a terméket aukción kívül.
Minden más befektetési formánál kiemelkedőbb teljesítményt nyújt idén az arany: árfolyama hét százalékkal emelkedett ebben az évben. Az Erste Group elemzői szerint az árfolyam még feljebb kúszhat; hosszú távú célárként a 2300 dollárt jelölték meg.
Vannak olyan speciális esetek, amikor a szabad piacot háttérbe kell szorítani, mert meg kell védeni a közösség tagjainak érdekeit. A parlament informatikai bizottsága kedden zárt ülésen hozott egy fontos határozatot, mely három nagy kormányzati informatikai projektet érint.
A G Data felmérése szerint a múlt hónapban jelentősen csökkent az új kártékony programok száma, ami azt jelentheti, hogy az online alvilágot is sújtja a válság. A német G Data felmérése szerint június folyamán az újonnan felfedezett kártékony kódok száma észrevehető mértékben csökkent.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

More details
Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

More details
A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

More details
Jól látjuk - Robotikai platformverseny január elején

Jól látjuk - Robotikai platformverseny január elején

More details
Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

More details
10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

More details
Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

More details
A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője