2026. június 14., vasárnap - Vazul
A Twitter szeptemberben indította el azt a tesztelési folyamatot, melyben egyes felhasználók számára megnövelte 140-es karakterkorlátot. A közlemény szerint ezt azért tették, hogy a tweetelők még könnyebben kifejezhessék magukat világszerte, továbbra is megtartva a gyorsaságot és tömörséget, vagyis azokat a tulajdonságokat, amitől a Twitter, Twitter.
Köztudomásúan a magyarok nagyon nehezen mozdulnak. Míg tőlünk nyugatabbra sokkal gyakrabban és a pillanatnyi családi helyzetnek megfelelően költöznek az emberek, addig mi életünk során átlagosan két és félszer cserjük az otthonunkat. Az okok között bármily meglepő is az első helyen a költözéssel járó macerától való félelem áll.
Lakossági és üzleti területen is használható, személyfelügyelő mobiltelefont fejlesztett a MOHAnet Mobilsystems Zrt., a Moniphone a fejlesztők várakozása szerint vezető szerepet tölthet be a személyfelügyeleti eszközök európai piacán. A vállalat tájékoztatása szerint a készülék fejlesztése körülbelül egy évet vett igénybe és megközelítőleg 50 millió forintba került.
Újabb nagyszabású adatbázis szivárgott ki offshore cégekről. A 13,4 millió dokumentumból álló adatbázis feldolgozását ismét az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) végzi, a munka eredményeinek ismertetését vasárnap este kezdték meg. A Paradise-iratok (Paradise Papers) nevű adatbázis két offshore-specialistától...
Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan 1985-ös kézfogásával indult el a fúziós energia programja, ami a világ egyik legjelentősebb és egyben legdrágább nemzetközi összefogásává vált. A plazmaenergia egészen az elmúlt évekig inkább tudományos-fantasztikus témának számított...
Áttörést hoz az okos otthonok piacán egy magyar startup, a Chameleon Smart Home fejlesztése, amellyel a világon elsőként jöhetnek létre okos otthonokkal kommunikáló „okos társasházak” vagy akár „okos lakóparkok”. A technológiai újításnak köszönhetően az ingatlanberuházók az eddigieknél jóval olcsóbban kínálhatnak okos megoldásokkal társasházi lakásokat.
A lendület tovább tart a lakáshitelezési piacon, különösen, hogy a bankok egyre kedvezőbb konstrukciókkal jelennek meg, miközben a fogyasztóbarát hitelek sokak számára bizalomkeltőnek tűnnek. Az is látszik, hogy ismét egyre bátrabbak vagyunk a hitelfelvételnél.
A Dél-Thaiföldön tervezett Kra-csatorna jelentősen lerövidítené az utat a Csendes- és az Indiai-óceán között, és nőhetne a térségen áthaladó hajók száma is, mert a Malaka-szoros terhelése így is maximális. Maga a terv már 2009-ben fölmerült, és hogy azóta az építkezések nem kezdődtek el, a thai kormányon múlt.
Megduplázódhat az autóipar forgalma 2030-ig a McKinsey tanácsadó cég szerint. Az autóiparban végbemenő drasztikus technológiaváltás következtében a következő években erősen emelkedik az autógyártók árbevétele - prognosztizálja a McKinsey. A New York-i központú tanácsadó cég tanulmánya szerint az iparág bevétele 2030-ig 6,6 ezer milliárd dollárra nő...
Hatodik éve fut a Hankook Tire Magyarország Abroncsadományozási Programja, amelyet több mint 13 000 átadott gumiabroncs, megközelítőleg 195 990 000 km megtett út és 1 229 támogatott szervezet fémjelez. A kedvezményezettek közül idén már 380-ra nőtt a kisebb nonprofit szervezetek száma.
Mit tehetünk, ha az adósunk nem adja vissza a kölcsönadott összeget? Van-e megoldás, ha nem akarják megtéríteni a nekünk okozott kárt? Viszik-e a házat, ha a házastársam hitelt vett fel a vállalkozására?És látjuk valaha a pénzünket, ha a kölcsönről semmilyen írásos dokumentum, vagy szerződés nem készült?
Az okoseszközök korában különösen fontos, hogy megbízható, stabil és gyors internetkapcsolattal rendelkezzenek az emberek és a gépek egyaránt. A világ egyre nagyobb részét fedi le a mostani 4G hálózat, viszont a jövőben kevésnek bizonyulhat az általa biztosított sebesség. Az önvezető autók, a mesterséges intelligencia...
A Menedzserek Országos Szövetsége ez évben is nyílt pályázatot hirdet Az Év Menedzsere 2017 és Az Év Fiatal Menedzsere 2017 cím elnyerésére. Az Év Menedzsere díj kiírására huszonnegyedik, míg Az Év Fiatal Menedzsere díjra tizennyolcadik alkalommal kerül sor az idén. 2016-tól Életműdíj is átadásra kerül.
A londoni Heathrow repülőtér biztonsági intézkedéseinek legféltettebb titkait tartalmazta az a számítógépes külső adathordozó eszköz, amelyet egy észak-londoni utcán találtak. A pendrive-ot a Sunday Mirror című vasárnapi baloldali brit lapnak adta át megtalálója, egy helyi lakos. A lap beszámolója szerint a tárolón 76 dossziényi titkos adatmennyiség volt.
A szakértők szerint az italgyártók számára egyszerre…
A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot…
A budapesti alagsori, szuterén- és pincehelyiségek sokáig…








