2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Ki lesz az Év Menedzsere 2017-ben?

2017-11-08 605

menedzserbalA Menedzserek Országos Szövetsége ez évben is nyílt pályázatot hirdet Az Év Menedzsere 2017 és Az Év Fiatal Menedzsere 2017 cím elnyerésére. Az Év Menedzsere díj kiírására huszonnegyedik, míg Az Év Fiatal Menedzsere díjra tizennyolcadik alkalommal kerül sor az idén. 2016-tól Életműdíj is átadásra kerül.

Az idei évben először a Volkswagen támogatásával egy új innovációs különdíj, a Kék Innovációs díj is átadásra kerül.

A pályázaton közvetlenül vagy közvetetten – mások általi előterjesztés, ajánlás alapján – azon magyar vállalatvezetők vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveznek azok a pályázók, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről 2017-ben az általuk vezetett vállalkozás által elért eredmény is tanúskodik. Jelölést/előterjesztést a MOSZ által felkért kamarák (Német Kamara, AmCham, Brit Kamara, JVSZ, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Jelölő Bizottság tagjai tehetnek.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 20.

„A Menedzserszövetség elsődleges feladata, hogy segítsük a hazai cégvezetőket egy modern, európai vezetési kultúra kialakításában, ezáltal is növelve a menedzserek elismertségét. Ezt a leghatékonyabban úgy érhetjük el, ha követendő mintát adunk és évrőlévre megmutatjuk azokat a menedzsereket, akik munkájuk során komoly sikereket értek el vezetőként.”

– mondta el Szirmák Botond, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

 

A négy arra leérdemesebbnek ítélt jelöltet - minden kategóriában – egy elismert szakemberekből álló jelölőbizottság választja ki.

A jelölőbizottság tagjai: Bod Péter Ákos elnökletével, Fekete István, Jaksity György, Mosonyi György és Szentkuti Gabriella.

A négy kiválasztott jelöltből a díjazottat a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással választja meg.

Az Év Menedzsere díj ünnepélyes átadására 2018. február 17-én, a Corinthia Hotel báltermében megrendezésre kerülő 24. Menedzserbál és Díjátadó Gálán kerül majd sor.

A pályázati feltételek és a pályázat benyújtásának további részletei a Menedzserszövetség weboldalán, a www.menedzserek.hu Pályázatok menüpont alatt találhatók.


Menedzserek Országos Szövetsége

A Menedzserek Országos Szövetsége a magyar vállalati és intézményi vezetők együttműködési szervezete. A magyar vezetők közötti megértésért, a közös érdekek felleléséért tevékenykedik, mert hisz az együttes, a megosztottság nélküli erőfeszítések erejében. A vezetés élményét közvetíti mindenkinek, kiemelten a felnövekvő vezetői rétegnek. Az egész magyar menedzsertársadalmat világszínvonalú, etikus vezetési kultúra elsajátítására és vezetői teljesítményre inspirálja, ezzel is hozzájárulva a magyar társadalom polgárai jólétéhez.

Érdekképviseleti tevékenységének lényege, hogy szakmai szövetségként támogassa a piacgazdaság igényeinek megfelelő vezetői kultúra kialakítását többek között a szakértelem, minőség, korszerű vezetési módszerek, versenysemlegesség területén. A szövetség tagja lehet minden olyan természetes személy, aki a szövetség alapszabályát és etikai kódexét elfogadja, továbbá valamely Magyarországon működő gazdálkodó szervezet vezetésének a tagja.

A MOSZ 1995. november 29-én társult tagsági megállapodást írt alá a Menedzserek Európai Szövetségével (CEC), melyet az Európai Bizottság szociális partnerként fogad el. A konföderációnak jelenleg 22 országban több mint egymillió tagja van. A MOSZ célja a teljes jogú tagként való csatlakozás.

Forrás: Menedzserszövetség

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője