2025. július 30., szerda - Judit

Archívum

Már nem félünk a lakáshitelektől

2017-11-07 519

házkocsiA lendület tovább tart a lakáshitelezési piacon, különösen, hogy a bankok egyre kedvezőbb konstrukciókkal jelennek meg, miközben a fogyasztóbarát hitelek sokak számára bizalomkeltőnek tűnnek. Az is látszik, hogy ismét egyre bátrabbak vagyunk a hitelfelvételnél.

Míg egy-két éve még arról hallottunk, hogy az emberek rendkívül óvatosak amikor kölcsön felvételéről van szó, és ez a felvett összeg nagyságában is tükröződött, addig most már nem ritka a 10-15, sőt 20 millió forintos hitelösszeg sem - hívta fel a figyelmet Drabos Tünde, a Balla Ingatlan hitelezési üzletágának vezetője. Aggódni ugyanakkor nem kell, mert egy-két kivételtől eltekintve az ügyfelek továbbra is átgondoltan kérnek hitelt, mérlegelik, hogy mennyit tudnak majd havonta hiteltörlesztésre költeni.

Vonzó lett a változó kamatozású hitel

Drabos Tünde úgy látja, hogy a bankok egyre kedvezőbb hitelekkel állnak elő: nem egy bank már 4 százalék alatti kamatért kínál 5 évig fix hitelt, és mindezt úgymond “átlag-ügyfeleknek”. Ráadásul a legtöbb bank akciókkal teszi még vonzóbbá az ajánlatait, ami azt jelenti, hogy akár kezdeti költségek nélkül is hitelhez lehet jutni.

Sőt, megjelentek a piacon olyan akciók is, amikor az ügyfél még egy havi törlesztőrészletet - de maximum 100 ezer forintos összeget - is visszakap. Emellett továbbra is hozzájuthatnak kamatkedvezményhez az ügyfelek a legtöbb banktól, ha vállalják, hogy a fizetésüket odautalják, vagyis bizonyos fokig elkötelezik magukat az adott bankhoz.

Amennyiben a havi törlesztőrészleteket tekintjük, akkor egy 10 milliós, 5 évig fix hitel 20 évre körülbelül havi 60 ezer forintos terhet jelent az ügyfélnek. Ugyanakkor egy változó kamatozású hitel ennél kedvezőbb havi törlesztőt jelent most: ugyanezen paraméterek mellett mintegy 53 ezer forintos havi törlesztőrészletet kell megfizetni.

A szakértő szerint nem véletlen, hogy egyre több olyan ügyfél akad, akik a rövid kamatperiódust választják, mert vonzó számukra a jelenlegi 2,5 százalék alatti kamat. Ugyanakkor ezzel a lehetőséggel elsősorban a tehetősebb ügyfelek élnek. Ők abban reménykednek, hogy tartósan alacsonyan marad a kamatszint.

A megnyugtató fogyasztóbarát hitel

A kedvező ajánlatok mellett, illetve között megtalálhatók ugyanakkor a fogyasztóbarát hitelek, melyekről az ügyfelek többsége már hallott. Drabos Tünde szerint az emberek megnyugtatónak érzik, ha ilyen hitelt vesznek fel. Mint mondta, a bankok különbözőképpen vágtak bele a fogyasztóbarát hitelezésbe, volt aki jó lehetőséget látott benne, más kevésbé. Van olyan bank, ahol például hosszú kamatperiódusú hitel csak fogyasztóbarát változatban érhető el, és van olyan is, ahol a legkevésbé vonzó módozatból lett fogyasztóbarát megoldás - kis kozmetikával -, hogy a törvényi előírásoknak megfeleljen.

A fogyasztóbarát lakáshitelek alapvetően abban különböznek a normál, piaci hitelektől, hogy kedvezőbb például az előtörlesztés és a végtörlesztés, vagy például a lakáskasszát díjtalanul lehet betörleszteni. Az is fontos tényező lehet sokak számára, hogy a hitelbírálat és a folyósítás konkrét időkorláthoz van kötve: 15 munkanapot vállalnak a bankok a hitelbírálatra, 2 napot a folyósításra, ezáltal kiszámíthatóbb a költözés időpontja is. De a legfontosabb tényező az ügyfelek számára az, hogy minimum 3 évig fix a törlesztő. Ennél persze lehet hosszabb is, hiszen elérhető 5, 15 éves vagy végig fix törlesztőrészlet is, így aki biztonságra törekszik, az egy fogyasztóbarát hitellel megtalálja a számítását.

Mire érdemes odafigyelni hitelfelvételnél?

Az átlagos hitelösszeg még mindig 10 millió forint környékén jár, és a felelős hitelezésnek köszönhetően 10 millió forint feletti hitelhez már jó jövedelmet kérnek a bankok. Arra tehát senki ne számítson, hogy 200 ezer forint alatti nettó fizetéssel, egyedülállóként, hozzájuthat 10 millió forintos lakáskölcsönhöz - hangsúlyozta a szakértő.

Tapasztalatai szerint a bankok szívesen adnak hitelt a megbízható ügyfeleknek, de több bank is tart például az egyedülállóktól. Ok nélkül nem jellemző, hogy elutasítsanak kérelmet, ugyanakkor a hitelközvetítő azt tanácsolja, hogy akinek van rá lehetősége, az támogassa meg a kérelmét egy adóstárssal.

Azt is megjegyezte, hogy mivel az ingatlanárak jelenleg szárnyalnak, és akár még további emelkedés is elképzelhető bizonyos szegmensekben és területeken az ingatlanpiacon, az értékbecslők most óvatosan becsülik meg az ingatlanok értékét. Így előfordulhat, hogy a vételárnál valamivel alacsonyabb értéket állapítanak meg, ezért nem árt, ha az ügyfeleknek van vésztartalékuk ilyen esetre.

Forrás: Balla Ingatlan

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője