2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Újlakás értékesítés – szélesedő szolgáltatási paletta

2017-11-07 456

topark3Köztudomásúan a magyarok nagyon nehezen mozdulnak. Míg tőlünk nyugatabbra sokkal gyakrabban és a pillanatnyi családi helyzetnek megfelelően költöznek az emberek, addig mi életünk során átlagosan két és félszer cserjük az otthonunkat. Az okok között bármily meglepő is az első helyen a költözéssel járó macerától való félelem áll.

Felismervén ezt már létezik olyan újlakás értékesítő, aki nem csak lakást akar eladni, hanem komplett csomagot kínál.

Szerencsére már nálunk is találni olyan újlakás építőt, aki felismerve az igényeket nem csupán lakást kínál eladásra. Elsőként Magyarországon a Tópark projektnél találkozhatunk egy teljesen másfajta újszerű gondolkodással – amivel a vevők járhatnak nagyon jól, hisz mindent megkaphatnak egy helyen.

Manapság még az is szokatlan, hogy egy-egy projektet olyan profi értékesítőre bíznak, aki például felvállalja azt is, hogy az építkezés helyszínén állítja fel az értékesítési irodáját. Ennek az a hatalmas előnye, hogy szinte együtt él a projekttel, így sokkal alaposabban ismeri, ugyanakkor objektívebb is tud maradni.

Sok helyen ugyanis a fejlesztő maga az értékesítő is. A Tópark fejlesztője tudatosan indult el más irányba. Az elgondolás az volt, hogy olyan értékesítőt keressen, mely nem csak a hagyományos modellt követi, hanem a külföldön megszokott komplex szolgáltatással áll elő. Ennek alapján nyerte el a feladatot a Balla Ingatlan ingatlanközvetítő cég, mely komoly tapasztalattal rendelkezik egyebek mellett a használt lakás eladásban.Ennek eredményeként,

ha valaki a Tóparkban vásárolná meg új otthonát, s úgy dönt, akkor a jelenlegi lakásának eladását is felvállalják.

A néhány hete beindított lehetőség - az eddigi tapasztalatok alapján – nagyon kedvező fogadtatásra talált, hisz azok, akik a Tópark lakásai között nézegetnek, kivétel nélkül valamennyien szeretnék kihasználni ezt a lehetőséget. Azzal a vásárlók járnak sokkal jobban, hogy nem a korábbiakból már ismert lakásbeszámítást kínálják. Akkor ugyanis nyilván – mint ahogy az autó esetében is – a kényelemért cserébe jóval mérsékeltebb áron számítják be a meglévő lakást. Ebben az esetben viszont piaci áron segítenek az eladásban.

A lakáseladás mellett külön erre a projektre kialakított speciális hitelcsomagot is kínálnak, nem mellesleg egyszerűsített hitelügyintézéssel. Nem kell tehát rohangálni a bankokba, izgulni az értékbecslés, vagy a CSOK elintézése miatt.

Forrás: www.topark.hu

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője