2025. november 12., szerda - Jónás, Renátó

Miután több csatatérállamban is lényegében behozhatatlan előnyre tett szert, Donald Trumpot kiáltották ki az amerikai elnökválasztás győztesének, ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke. Kövesse velünk a választás legfontosabb fejleményeit, eredményeit és visszhangját!

Egyedi pop-up kiállítás valósult meg a WING által fejlesztett Liget Centerben: a cégcsoport az Art is Business-szel, valamint a Paradigma Ariadné építészirodával közösen „Modernizmus darabokban” címmel hozott létre építészettörténeti tárlatot, amelynek középpontjában jelenleg már az RTL belvárosi bázisaként funkcionáló épületegyüttes, az egykori MÉMOSZ-székház áll. A komplexum a hazai modernista építészet kiemelkedő példájának számít, ennek tudatában kapott 1999-ben örökségvédelmi oltalmat. A szervezők célja a mintaszerű műemlékfelújításon átesett ingatlan történetén keresztül bemutatni a közel 75 éves épület múltját, jelenét és jövőjét.

Az év vége közeledtével megküldjük egészségügyi tematikájú külföldi kiállítások 2025-ös kivonatos programjavaslatát.

2024. III. negyedévben 2682 új lakás épült, 22 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; az első három negyedévben 19 százalékos volt az éves szintű visszaesés. 2024 I–III. negyedévében 8709 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 551 volt, 2,3 százalékkal elmaradt a 2023. I–III. negyedévitől – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Az Auchan jelentős átszervezést jelentett be Franciaországban, amely magában foglalja a munkahelyek csökkentését, üzletek bezárását és a házhozszállítási üzletág megszüntetését. A veszteséges francia élelmiszer-kiskereskedő lépései a költségcsökkentést és a versenyképesség javítását célozzák - jelentette a Retail Detail.

A digitális transzformáció ma már nem csupán egy zsebből előrántott buzzword: szektorokon átívelő módon érinti a vállalati élet mindennapi működését. Gyakorlatilag minden cég szektortól függetlenül lépéskényszerbe került: aki nem digitalizál, aki nem ül fel az AI-vonatra, az csúnyán le fog maradni a hatékonysági versenyben. Erről lesz szó egy teljes napon át november 14-én a Portfolio Digital Transformation konferenciáján. A hazai digitális piac legontosabb vezetői, szakmai szervezeti, IT-beszállítói és szakértői mondják el, hogyan érdemes a digitális transzformációt új szintre emelni.

Budapest utcáin új sebességmérő készülékek figyelik a gyorshajtókat október 30-tól. Az első napok eredményei döbbenetesek: több mint tízezer szabályszegőt kaptak lencsevégre. Október végén huszonhat új, fix telepítésű sebességmérő készülék kezdte meg működését Budapest forgalmas pontjain. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Fővárosi Önkormányzat négy nappal az éles üzem indulása előtt közös sajtótájékoztatón figyelmeztette a lakosságot a változásra. Ennek ellenére az új kamerák az első néhány napban közel tízezer gyorshajtót rögzítettek, akik megszegték a sebességhatárokat.

Közel 900 ezer vállalkozás működik ma Magyarországon, amelyek nagy része mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül. A kkv-k adják tehát a magyar gazdaság gerincét és tartópillérét, éppen ezért fontos, hogy ezek a vállalkozások jól és biztosan működjenek. Ehhez azonban olyan eszköztárra van szüksége a cégvezetőknek, amelynek segítségével a vállalkozás gyakorlatilag önjáróként működhet generációváltás esetén is. 

Idén sem maradhat el az adventi vásár a budapesti Vörösmarty téren! Sok-sok program, megannyi finomság és számtalan meglepetés vár Benneteket 2024. november 15-től!

Három évtizede jelent meg a hazai jogban a termékfelelősség intézménye, amely alapján a gyártót a hibás terméke által okozott kárért az általánosnál szigorúbb felelősség terheli - hívja fel a figyelmet az index.hu cikke..Egy legújabb uniós irányelv, amelyet 2026 végéig kell a tagállamoknak a nemzeti jogukba átültetni, a szoftverek gyártóira, sőt az online platformokon értékesített termékekre is kiterjeszti a hibás termékekért való felelősséget.

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

Stratégiai fordulat a szlovák ipari ingatlanpiacon: a hatékonyság került előtérbe a terjeszkedéssel szemben

More details
Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

More details
2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője