2026. április 11., szombat - Leó
Ne ültessék át az amerikai jogba az európai direktívákat, kérte az USA törvényhozói testületét a Kék Óriás. Bevetette a nehéztüzérséget az IBM: mintegy száz, a vállalat vezetői köréből kikerült lobbista indult útnak Washingtonba, hogy megpróbálja a cég érdekei szerint befolyásolni az amerikai honatyákat.
Élen járnak a magyarok az internetezésben: a 16 évesnél idősebbek 89 százaléka internetezik naponta, míg a világátlag 86 százalék, derül ki a Google megbízásából 63 ország 79 ezer lakosának megkérdezésével készített szerdán közzétett reprezentatív felmérésből. A felmérés adatai a consumerbarometer.com oldalon ingyenesen elérhetőek országokra lebontva.
Akár már jövő héten az Európai Parlament elé állhat Mark Zuckerberg a Cambridge Analytica botrány miatt, miután szerdán kiderült, hogy elfogadta a testület meghívását – írta Twitterén Antonio Tajani az EP elnöke. A Facebook alapító vezérigazgatója, Mark Zuckerberg elfogadta a meghívásunkat és amint lehet, eljön Brüsszelbe, remélhetőleg már a jövő héten.
Ausztráliában vizsgálat indult a Google ellen, azzal a céllal, hogy kiderüljön, valóban nyomon követi-e a cég az androidos telefonok felhasználóit. A vizsgálat az Oracle kezdeményezésére indult, és ez a két cég közötti, meglehetősen régre visszanyúló ellenségeskedés egészen új szintjét mutatja, írja a Fortune.
Jelenleg több mint 40 ezer doboz tej van zárolva az áruházakban – mondta el Helik Ferenc az ATV Start című műsorban. Még szombaton kapott több áruház fenyegető üzenetet, miszerint az üzleteikben a tartós tejeket szándékosan megmérgezték. A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője azt is elmondta: 200 forinttal számolva is nyolcmilliós veszteséget jelent ez, de a presztízsveszteség még jelentősebb.
A Google internetes óriáscég munkatársainak többsége petícióban kérte a vállalatvezetéstől, hogy a továbbiakban ne működjön együtt az amerikai védelmi minisztériummal. Kedd estig a munkatársak közül több mint négyezren írták alá a Sundar Pichai-nak, a Google igazgatójának címzett kérvényt, amelyet három hónappal korábban kezdtek el körbeadni a vállalaton belül.
A Cushman & Wakefield, Magyarország vezető ingatlantanácsadó vállalata képviselte a bérbeadó Fidux csoportot, a Footshop cipőüzlettel kötött 400 négyzetméteres bérleti szerződésének megkötésekor. A Footshop egy cseh sport és utcai cipőket forgalmazó multibrand koncepció, mely a múlt héten nyitotta meg első magyarországi zászlóshajó üzletét Budapest belvárosában, a Kristóf téren.
10 évig tartó teljes bérbeadottságot követően ismét kiadó az első, Budapesten épült irodaház. A Belváros elsőrangú sétálóövezetében, a Váci utca közepén található Zászlós Irodaház igazi ritkaság és egyedülálló lehetőség az irodapiacon. A 2019 első negyedévétől bérelhető épület kizárólagos bérbeadását a Colliers International iroda bérbeadási csapata végzi.
A megállíthatatlannak tűnő fejlődés egyre jobbá tesz minden technológiát, és látszólag nincsen ez másként az arcfelismeréssel sem. Már három éve is arról írtunk, hogy rémisztően jók az arcfelismerő algoritmusok. Például a Facebook MI-je – a közösségi hálózat beszámolója szerint - akkor is kiváló eredményeket ért el, ha a "célszemély" arca szinte alig vagy egyáltalán nem látszik (mert maszkot visel, vagy a kamerának háttal áll).
Kereskedelmi forgalomba kerül a Boston Dynamics legkisebb robot négylábúja, az eddig csak a látványos, már-már ijesztő bemutatóvideókból ismert SpotMini a gyártó hivatalos bejelentése szerint 2019-ben már kapható lesz. A tervek szerint a fogókarral is felszerelt robot első körben irodákban talál majd otthonra, később pedig a háztartásokba is eljut majd.
A PSD2 szabályozástól a blockchainen át a mesterséges intelligenciáig rengeteg fejlesztési kihívás és innovációs lehetőség határozza meg a pénzintézetek mindennapjait, befolyásolja jövőképét. Ezekről hallgattunk előadásokat a Portfolio mai Financial IT and Disruptive Technologies 2018 konferenciájának 2.B szekciójában.
Az USA és a britek után ezúttal holland parlamentben merültek fel nemzetbiztonsági aggályok az orosz vírusirtóval kapcsolatban. A holland kormányzat hétfőn jelentette be, hogy a Kaspersky Lab vírusirtó szoftverét kitessékelik a rendszereikből, mert az orosz tulajdonban levő vállalat termékével kapcsolatban biztonsági aggályok merültek fel.
Súlyos fenyegetésekkel néz szembe manapság a digitális reklámpiac. Egyre gyakoribbak az átverős hirdetések, az ad blockerek - azaz a hirdetésblokkolók - miatt pedig vannak olyan reklámok, amelyek el sem jutnak a célközönséghez. Ezek a szoftverek komoly veszélyt jelentenek az online marketing teljes struktúrájára...
Olyan milliárdosok szólaltak meg, akik befektetéseikkel már bizonyították, hogy értenek a pénzügyekhez. Mark Cuban, Barbara Corcoran és Warren Buffet most megosztja néhány tippjét azokkal, akik befektetésen gondolkoznak, de nem biztosak abban, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni.
Egy amerikai lepárló és egy hajótársaság közös…
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint…
A RIEL EXPO 2026 a sikeres bemutatkozást…








