2025. december 23., kedd - Viktória

Archívum

Ők az ország legjobb fiatal fejlesztői

2018-10-16 395

diplomaMásodik alkalommal uralkodott el a Chaos a fejlesztők között. Laptopok a kézben, ujjak a billentyűzeten, szárnyaló kreativitás és kitartó csapatmunka a legvégsőkig - így születtek meg az idei ChaosStack feladatainak megoldásai közel 10 óra leforgása alatt. A háromfős nyertes csapat keményen megdolgozott a győzelemért.

50 lelkes versenyző gyűlt össze nemrég Budapesten, hogy próbára tehessék magukat a legkülönbözőbb fejlesztői területeken.

A ChaosStack fejlesztő verseny egy igazán egyedi kezdeményezés a hazai IT-s versenyek között.

A hagyományos algoritmus elméleti versenyek kereteiből kitörve a céljuk, hogy a szigorú értelemben vett szakmai tudás mellett olyan képességeket is próbára tegyenek a verseny során, mint a mérnöki problémamegoldás vagy a csapatmunka.

Egy jó fejlesztő kitartó, képes komplex problémákat értelmezni és alkalmazkodik a rendelkezésre álló erőforrásokhoz,

valamint az egyéb, ügyfél specifikus megkötésekhez is. Idén a legagilisebb programozóknak Király Bálint, Móricz Tamás és Rabatin Gábor csapata bizonyult.

csapat1

"Már több éve ismerjük egymást a BME Simonyi Károly Szakkollégium révén, több közös projektben is dolgoztunk már együtt, de ez volt az első közös versenyünk. A versenyen több olyan feladattal is találkoztunk, amit más környezetben nem is próbáltunk volna megoldani. A programozás szinte minden területéről érkeztek feladatok, volt webfejlesztéssel kapcsolatos, algoritmikus megoldást igénylő, adatvizualizációs, és még sorolhatnánk, összesen 11 darab" - nyilatkozta Rabatin Gábor, akinek elmondása szerint a feladatmegosztás és az egész napon át tartó koncentrált figyelem megtartása volt a legnehezebb.

csapat1

A ChaosStack győztesei és résztvevői is olyan fejlesztők, akik

komfortosan mozognak a valós piaci közegben,

készségeiket képesek a mindennapi életben is felhasználni, ezzel jelentős üzleti értéket teremtve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a versenyzők olyan elismert piaci szereplők által összeállított feladatokon dolgozhattak, mint a Nokia, a Bosch, az Accenture, az OTP Bank, a Graphisoft, az MSCI, és a United Consult. Megérte azonban kitartóan dolgozni, mert az értékes szakmai tapasztalaton, új kapcsolatokon és a szórakoztató kihívásokon túl összesen 500.000 Ft talált gazdára a dobogósok között.

csapat2

“A feladatok száma és sokszínűsége tette a versenyt igazi kihívássá, a csapatok és mentorok vibráló tanácskozásai pedig jó hangulattal töltötték meg a helyszínt. Kiváló fejlődési lehetőség volt a résztvevőknek, nekünk pedig megmutatta, hogy a Nokia az 5. generációs hálózatok fejlesztésében és a jövőben is számíthat a magyarországi programozók tudására.” - mondta Korényi Adorján, a Nokia magyarországi Technológiai Központjának vezetője.

csapat3

A szervező Tech Embassy csapat célja, hogy az idén második alkalommal megrendezett fejlesztő verseny hagyományát a továbbiakban is megőrizzék, sőt, még sok hasonló szórakoztató szakmai kihívással várják majd a lelkes jelentkezőket. Október második felében már készülnek egy újabb, rendkívül nagyszabású megmérettetésre: Európa legnagyobb hackathonját, a 48 órás kihívást jelentő Junction-t hozzák el Budapestre.

(Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője