2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Az európai átlag duplájával nőtt a magyar lakások értéke

2018-10-11 301

zaszloAz európai mezőnyben továbbra is az élbolyban szerepel Magyarország a lakásdrágulást tekintve - derül ki az ingatlan.com. Eurostat legfrissebb adatait feldolgozó összeállításából. Az Európai Unióban a lakóingatlanok ára átlagosan 4,3 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Négy országban, köztük Magyarországon következett be két számjegyű drágulás: Szlovéniában 13,4 százalékkal, Írországban 12,6 százalékkal, Portugáliában 11,2 százalékkal nőttek az árak, Magyarországon pedig 10,4 százalékos volt az áremelkedés éves összevetésben.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint Magyarország 2016-ban az első volt a lakásárak emelkedését nézve az európai piacon és azóta is rendre a legjelentősebb drágulást mutató piacok között szerepel.  “2016 után is az európai élbolyban maradt a magyar piac, ez pedig annak is köszönhető, hogy az elmúlt években a lakáshitelek kamata történelmi mélypontra csökkent, vagyis ennél jobb feltételekkel még nem lehetett lakáshitelhez jutni. Az olcsó hitelek pedig élénken tartották a hazai lakáspiacot.”

A külföldi vevők számára is vonzó Magyarország

Az ingatlan.com szakembere szerint az is fontos, hogy mivel Magyarországon nemzetközi összevetésben is magas a lakástulajdonnal rendelkező háztartások aránya, az utóbbi években bekövetkezett, európai szinten is jelentősnek mondható drágulás a lakosság vagyonának emelkedéséhez is hozzájárult. Ez a jelenség pedig ösztönzőleg hat a külföldről érkező ingatlanbefektetőkre is. Országos átlagban 2017-ben minden 20. lakást vesznek külföldiek, de a legfelkapottabb területeken ennél sokkal gyakoribb a más országból érkező vásárló. A budapesti adásvételek esetében tavaly 9 százalék volt a külföldi vevők aránya, az V. kerületben pedig minden harmadik vevő az országhatáron túlról érkezett.

(Forrás: www.realista.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője