2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Két környezetvédelmi díjat is elnyert a Budapest Airport

2018-10-18 413

airportA napokban adták át az Ozone TV „Zöld Díját” a budapesti repülőtérnek, korábban pedig a Telekom „Delfin Díját” vehették át a repülőtéri szakemberek. A Budapest Airport tavaly érte el egy szigorú nemzetközi ellenőrzés után az úgynevezett karbonsemleges státuszt, ami azt jelenti, hogy működése során...

...különböző intézkedésekkel sikerült egyensúlyba hozni a repülőtér fosszilis energiafelhasználását. Ennek a nemzetközi mérőegysége a széndioxid-lenyomat, azaz a (angolból fordítva) karbon-lábnyom. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szakemberei számos egyéb programot is beindítottak, amelyek mind a fenntartható fejlődést és a környezettel harmonikus működést helyezik előtérbe. Ilyen pl. a GreenAirport program, amelyhez számos repülőtéri cég és hatóság képviselői is csatlakoztak.

Az Ozone Díjjal olyan szervezeteket, valamint kis- és nagyvállalatokat ismernek el, amelyek működésük, hétköznapjaik során törekszenek arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után. A díjat a környezetvédelemmel foglalkozó szaksajtó javaslatai alapján olyan zsűri ítéli oda, amelynek tagjai az élet legkülönbözőbb területén szereztek értékes tapasztalatokat a fenntartható működésről.

„Nagyon büszkék vagyunk, sikerült, elnyernünk az Ozone TV és a szakemberek által odaítélt díjat, hiszen előttük is sikerült demonstrálnunk, hogy készek vagyunk a légiközlekedésből adódó előnyöket megosztani azokkal, akik a közvetlen környezetünkben laknak és élnek” – jegyezte meg Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi igazgatója a díj átadásakor. Azt is kiemelte, hogy a Budapest Airport a jövőben egyre újabb partnereket próbál megnyerni a fenntartható repülőtéri működés ügyének. Folytatódik a gázüzemű repülőtéri járművek elektromos meghajtásúra történő cseréje, napirenden van a LED-világítás széleskörű elterjesztése, ami szintén jelentős energia megtakarítást tesz lehetővé nagyobb fényteljesítmény mellett.

Korábban a Budapest Airport elnyerte a Telekom által alapított Delfin Díjat is, amit a nagyvállalati kategóriában ítéltek oda. Ezt az elismerést a Magyarországon működő nagyvállalatok közül olyanoknak adományozzák, amelyek tevékenységükkel összefogják a gazdaság egy-egy területének szereplőit és közös, a fenntarthatóságot célzó programot valósítanak meg.

(Forrás: www.turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője