2026. április 12., vasárnap - Gyula

Az idei Def Con kiberbiztonsági konferencián olyan eljárást mutattak be, amellyel a hackerek képesek kihasználni a Bluetooth gyengeségét, és vele maradandó sérülést okozni valakinek. A szakemberek szerint olyan sok probléma van a technológiával, hogy jobb, ha alapjáraton kikapcsolva tartjuk.

Hivatalos közleményben kért bocsánatot az Apple, amiért titokban külsős munkavállalókkal hallgattatták végig a Siri által készített felvételeket. Gyakran olyanokat is, amik a felhasználók tudta nélkül készültek.

Súlyos biztonsági problémát észleltek a Google szakértői az iPhone-oknál. A problémát, amiről most először számoltak be nyilvánosan, még februárban jelentették az Apple-nek, és a szokásosnál jóval rövidebb, egyhetes határidőt adtak a kijavítására, ez önmagában is jelzi a biztonsági fenyegetés súlyosságát. Független szakértők potenciálisan minden idők legkomolyabb iPhone-hekkelésének nevezték az esetet.

Az V. kerület Irányi utcában, a Váci utca és Veres Pálné utca között újul meg az impozáns Irányi Palota, mely 2020. közepén egy magas színvonalon és kortárs stílusban felújított irodaház formájában születik újjá. Az OPTINVEST Zrt. megbízásából a Pyxis Nautica Építésziroda által megálmodott, és az EBH Invest által kivitelezett irodaház bérbeadási feladatait a Colliers International látja el.

A MICE Business Day rendezvényen a hazai és elsősorban környező országok konferencia, incentive és üzleti utazások szolgáltatói közvetlenül, B2B tárgyalások keretében mutatkozhatnak be és juttathatják el ajánlataikat az elsősorban hazai konferencia- és kongresszus-szervezők, rendezvényügynökségek,...

Augusztus elsejével megkezdődtek a Park West lakópark mélyépítési munkálatai a Szabolcs utcában. A LIVING, a WING Zrt. lakófejlesztésekre specializálódott ernyőmárkája ezzel a projekttel elsősorban a városi nyüzsgést és a környezettudatosságot fókuszba helyező fiatalokat, valamint az aktív életmódot kedvelőket célozza meg, akiknek fontos a jó lokáció, valamint a lakópark által biztosított közösségi és smart szolgáltatások.

A kereskedelmi ingatlanok fejlesztésével foglalkozó ConvergenCE megvásárolta az Immofinanz-tól a Budapest II. kerület Horvát utcában található Central Business Center irodaházat. Az épület rendkívül jó elhelyezkedésű, 10.000 m2 irodaterülettel, 156 férőhelyes mélygarázzsal rendelkezik, ezen kívül 800 m2 -es belső udvara és saját étterme is van. Az 1990-es évek vitathatatlanul legjobb épülete, melyet 2015-ben újítottak fel, a ConvergenCE véleménye szerint készen áll egy jelentős fejlesztésre.

A jellemzően hibás vásárlási szokások esete, amikor sokan csak bemennek a boltba, leemelnek a polcról egy nyomtatót. A másik jellemző eset példája, amikor ismerőst kérdeznek meg, és azt veszik meg, amit ő használ. Egyik megoldás sem kifejezetten ajánlott, utóbbi esetben ráadásul gyakran előfordul, hogy teljesen más a két személy nyomtatási szokása. Így sokszor nem jön be az ismerőstől kapott tipp. Amikor szakemberhez fordulunk, bizalmat kap tőlünk, és vélhetően el is fogadjuk a tanácsát.

A Kika magyar bútoráruházai az eddigi versenytárshoz, a Mömaxhoz kerülhetnek. Az új bútormamut az Ikea pozíciójára pályázik. Megkapta az engedélyt a Kika-tranzakció. A magyar piacon a Mömax-boltokat működtető osztrák XXXLutz májusban jelentette be, hogy megvásárolja a cseh, a szlovák és a román Kika-üzleteket, de a versenyhatósági jóváhagyásokra még várni kellett.

Miközben a hirdetési árak nem csökkennek, egyre lassabbá válik egy-egy ingatlan értékesítése a VIII. és IX. kerületek ingatlanpiacán. „Az érdeklődők egyre több lakást hasonlítanak össze, egyre lassabban döntenek a vásárlásról. Ennek következtében növekszik az átlagos értékesítési idő" – hívta fel a figyelmet Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője. – „most inkább csak azok tudták eladni lakásaikat, akik hajlandók voltak nagyobb alkura."

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője