2025. június 16., hétfő - Jusztin
Az Uber globális személyszállító vállalat csak kedden közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait ellopták tőle hackerek. Az adatlopás áldozatai között volt az Uber 600 ezer amerikai sofőrje is. A hackerek neveket, e-mail címeket, telefonszámokat loptak el, és eltulajdonították a sofőrök jogosítványainak adatait is.
Eddig közel tízmilliárd forintot fektetett az állami Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. hazai startupokba. Úgy tudjuk, hogy ebből 420 millió forintot három olyan társaság kapott, amelybe korábban a GB & Partners, vagyis Gubicza Ágoston és Boris Mihály érdekeltsége szállt be. Már majdnem tízmilliárd forintot helyezett ki az állami Hiventures Zrt. hazai ötletekbe, illetve startupokba.
Elon Musk a nagy bejelentések és a hülye akcentusok embere. A hétvégén pedig mind a kettőt bemutatta. A Tesla vezetője egy dadogva megtartott előadáson bemutatott egy olyan járművet, ami képes lehet átalakítani a világot. És ami a legmeglepőbb, egy teherautóról van szó. Egy olyan teherautóról, ami alapjaiban változtathatja meg azt, ahogy közlekedünk, dolgozunk, de még arról is dönthet, hogy ki az Egyesült Államok elnöke.
A német telekommunikációs ügynökség (Bundesnetzagentur) betiltotta a gyerekeknek szánt okosórákat, és arra kéri a szülőket, hogy minden ilyen eszközt semmisítsenek meg – írja a Verge. Az ügynökség szerint az a baj ezekkel az eszközökkel, hogy gyakorlatilag lehallgatókészülékként működnek, mert a beléjük épített hangos funkciók, például a telefonálás miatt beépített mikrofonjuk van.
A BME „Z” épületének rehabilitációját megtervező csapat „NewZ” című pályamunkája nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület V. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. Az „IFK Talentum 2017” díjat Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke közösen adta át...
Az eladó ingatlanok piacán lassulás tapasztalható a bel-budai kerületekben, hiszen jelentős a túlárazottság, a vevők inkább kivárnak, és egyre fontosabbá válik a jó árazás. Eközben a bérlakásoknál ismét kínálati piacról beszélnek a szakértők. Lassabban kelnek most el az ingatlanok az I., II., XII. kerületekben, mint egy évvel korábban, hiszen az érdeklődőkre a kivárás a jellemző.
Egy kis egyetemi projektből lett a világ uralkodó internetes cége a Google. A vállalat első 10 dolgozójából néhány még mindig a vállalatnál van - köztük a két alapító, Larry Page és Sergey Brin is -, de van, aki ma már inkább kockázati tőkés befektetőként keresi a következő világmegváltó ötletet.
Régóta szerettem volna felkeresni az Audi múzeumát, mivel piszkálja a csőröm, hogy miként sikerül felvennie ezen a fronton a kesztyűt a legifjabb német prémiummárkának. Az előző posztban mutattam be a Mercedes lenyűgöző múzeumát, de ezen a túrán sikerült több zarándokhelyet is kipipálni. Annyit előre is elárulhatok, hogy az Audi múzeum felülmúlta a várakozásaimat.
Jelentős eltérések vannak a kínálati piacon a felújított, normál állapotú és felújítandóként eladásra hirdetett panellakások árai között – derül ki az ingatlan.com legújabb, több mint 15 ezer hirdetésen alapuló panelkörképéből. Korábban a magas távfűtési díjak a panellakások ellen szóltak, de ezek az elmúlt években mérséklődtek, ami javította a panelek lakáspiaci megítélését is.
Folyton napirenden a téma, hogy a világ vagyona roppant igazságtalanul van elosztva, és egy nagyon szűk réteg kezében van szinte minden pénz. Ennek járt utána a Credit Suisse, amely a globális pénzmennyiséget, és a gazdagok vagyongyarapodását vizsgálta. A pénzügyi aránytalanság olyan városi legendákat is szült, amely szerint a világ 1 százalékának a kezében van a teljes vagyon 99 százaléka.
Nemrég érkezett a hír, hogy az OTP irodakomplexumot fog építeni a XIII. kerületben, amely kvázi egyfajta székházként is funkcionálhat majd. A pár éve a poraiból feltámadó magyar kereskedelmi ingatlanpiac egyik jellemző fejlesztési formája a székház-építés, amely a fejlesztők és a finanszírozó bankok számára biztonságos megoldás, a megavállalatok számára pedig a 21. századi munkakultúra hatékony megvalósítása, mintegy a versenyképesség záloga.
Kiemelkedő, a várakozásokat is felülmúló évet zár idén az ingatlanpiac, mi több, a következő évek során még kiugróbb eredményekre van kilátás az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke szerint. Takács Ernő lapunknak nyilatkozva kifejtette, hogy az irodapiac robbanás előtt áll, a fejlesztők számos projektet indítottak, mivel a magyar gazdaság növekedése miatt egyre több jó minőségű munkahelyre van szükség.
Az irodaátadások éves volumene 2017-ben nem éri el az előzetesen várt szintet, így 100 ezer négyzetméter helyett mintegy 76 ezer négyzetméter kerülhet piacra. 2018-ra ennél lényegesen több új iroda befejezését várjuk. Ha a beruházók az egyre szűkösebb építőipari kapacitás és a növekvő kivitelezési díjak mellett is tudják tartani az előzetesen meghatározott ütemezést...
Rekordalacsony a budapesti irodapiac üresedési rátája, egyes alpiacokon, mint például Dél-Budán szinte teljesen elfogytak az üres területek, ami egyre nagyobb bajba sodorja azokat a munkáltatókat, akik XXI. századi, inspiratív munkakörülmények biztosításával bírnák maradásra a mind nagyobb becsben tartott, kvalifikált munkaerőt.
Új nyaralóparadicsomok Borsodban és Zalában. Ha hazai nyaralásról…
Tokaji Vilmos, a Continental Tires Délkelet-Európáért felelős…
Már lehet szavazni Az év fodrásza verseny…