2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

A marketing kiszervezése rengeteg előnnyel járhat egy vállalkozás számára – szakértelemhez juthatsz, időt takaríthatsz meg, és javulhat a kampányaid eredményessége is. Ha nem jól választod meg, kivel és hogyan működsz együtt, a kiszervezés gyorsan fejfájást okozhat. Lássuk, hogyan kerülheted el a legnagyobb buktatókat.

Az Enel-Med egészségügyi csoport jelentős bérletmeghosszabbítási és -bővítési megállapodást írt alá a varsói Mokotów üzleti negyedében található Signum Work Station épületében, amelynek értelmében 2 200 m² alapterületet biztosítanak számára egy új, 11 évre szóló szerződés keretében. Ezzel a lépéssel a lengyel egészségügyi szolgáltató több mint háromszorosára növeli jelenlétét az épületben, amely így zászlóshajó helyszínné válik az egészségközpontú bérlők számára.

Elhunyt Leonard Lauder, az Estee Lauder örökös elnöke, aki kulcsszerepet játszott a kozmetikai vállalat globális márkává alakításában. Az Estee Lauder bejelentette, hogy Leonard Lauder, a vállalat örökös elnöke szombaton, 92 éves korában elhunyt - írja a Reuters.

Megjelent a 143/2018. (VIII. 13.) „plázastop” kormányrendelet módosításának tervezete, amely többek között a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) tagkörének érdekeltségébe tartozó bevásárlóközpontok és hipermarketek üzletsorainak mindennapjait is befolyásolja.

Bár az idei rendezvényt még megtartják, a tulajdonos a továbbiakban váratlanul ellehetetlenítette a fesztivál működését. Az idei lesz az utolsó Kolorádó Fesztivál. A szervezők közlése szerint az állami tulajdonban lévő Pilisi Parkerdő Zrt., mint tulajdonos, „váratlanul ellehetetlenítette”, hogy az idei fesztivál után folytassák a rendezvényt a Cserkészparkban.

A nyár sokak számára a feltöltődés, a szabadság és az újrakezdés időszaka. Különösen igaz ez azokra a szülőkre, akik válás vagy szakítás után most egy új életszakaszba lépnek. A gyermekek a vakáció alatt a másik szülővel is több időt töltenek, az így nyert szabadidő új lehetőségeket nyit meg számukra, hogy saját magukra, vagy akár egy új kapcsolatra koncentráljanak.

Várhatóan 2026 elején nyitja meg kapuit Csepel első Burger King étterme a Csepel Plaza közvetlen szomszédságában, egy komplex kerületkép‑formáló beruházás részeként. A projekt beruházója a Mall Invest Zrt., illetve a beruházás lebonyolítója a Magyar Ingatlanberuházó Zrt. (MIB Zrt.). Mindkét vállalat az Indotek Group leányvállalata. A beruházás célja, hogy a Csepel Plaza melletti, jelenleg alulhasznosított telket egy korszerű, fenntartható és közösségbarát városi térré alakítsa, miközben új munkahelyeket teremt és emeli a kerület életminőségét.

2025 legnagyobb dobása a Judo világbajnokság 2025. június 13. és 20. között kerül megrendezésre a Papp László Sportarénában.

Jön a Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban is! Az este, amikor felgyúlnak a fények a pilótafülkékben! Reptéri időutazás földön és levegőben, történetek, történelem, különleges járművek, mesélő pilóták és utaskísérők, élmény a fedélzeten. Kivilágított és életre keltett pilótafülkék, éjszakai reptérlátogatások, szimulátorok, motor- és hajtóműindítások, interaktív beszélgetések, guruló oldtimer járművek, játékos foglalkozások, kalandos tárlatvezetések – az év legmozgalmasabb éjszakájára készül az Aeropark! Találkozz pilótákkal, utaskísérőkkel, műszaki szakemberekkel, akik életük jelentős részét a repülőtéren vagy a felhők felett töltötték.

A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, június 21-én újra életre kel minden a Múzeumok Éjszakáján. Országszerte több száz helyszínen, több ezer kulturális eseménnyel várja a látogatókat 2025. június 21-én. A töretlen népszerűségnek örvendő Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat az ország legnagyobb kulturális rendezvénye, amelyet minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén tartanak. A különleges este folyamán a múzeumok több száz izgalmas programmal várják az érdeklődőket országszerte, amelyek között lesznek koncertek, gyerekprogramok, tárlatvezetések, előadások, workshopok és hagyományőrző programok is. A rendezvény célja a múzeumok és a kiállítóhelyek népszerűsítése, ezért színes programokkal készülnek minden korosztály számára.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője