2026. június 14., vasárnap - Vazul

Kereskedelem

Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

2025-06-17 864

Megjelent a 143/2018. (VIII. 13.) „plázastop” kormányrendelet módosításának tervezete, amely többek között a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) tagkörének érdekeltségébe tartozó bevásárlóközpontok és hipermarketek üzletsorainak mindennapjait is befolyásolja.

Mint az iparág meghatározó érdekképviseleti szervezete, az MBSZ haladéktalanul napirendre vette a rendelettervezet értelmezését, hatásainak vizsgálatát és a lehetséges szakmai észrevételek elkészítését. A szövetség tagjai szakértők bevonásával, egymással együttműködve dolgoznak a tervezet gyakorlati szempontú értelmezésén és a jogalkotók felé történő javaslattételen.

Az MBSZ elkötelezett a nyílt szakmai párbeszéd mellett, és minden érintett szereplővel – így a döntéshozókkal és társszervezetekkel – való együttműködésre törekszik annak érdekében, hogy a szabályozási környezet támogassa a munkahelyek megtartását, valamint a hazai kereskedelmi szektor versenyképességének megőrzését és további fejlődését.

A szövetség bízik abban, hogy az érintettekkel való közös gondolkodás és a konstruktív egyeztetés hozzájárul egy jól működő, kiszámítható, fejlődést ösztönző környezet kialakításához. Az általuk kidolgozott javaslatokkal szeretnék szakmailag megalapozott és támogató módon hozzájárulni a döntéshozók által is kiemelten kezelt gazdaságélénkítő törekvésekhez. 

A teljes cikk az economx.hu oldalán olvasható >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője