2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Eltűntek a nagy hétvégi bevásárlások, és egyre többen igyekeznek letudni a vásárlást egy helyen, az online rendelések pedig kilőttek a brit Tesco tapasztalatai szerint. A pánikvásárlásoknak köszönhetően a karácsonyi időszak legforgalmasabb napján megvásárolt árumennyiség került az emberek kosarába öt napon át, minden egyes napon. Bizonyos termékeket pedig olyan hamar elkapkodtak, hogy 7 hét forgalmát bonyolították 5-6 nap alatt a Tesco első embere szerint.

A kiskereskedelmi üzletek forgalomarányos bérleti díjai a járvány hatására mérséklődhetnek. Az irodák és az élelmiszerkereskedelemi egységek esetében ugyanakkor a bérleti díjak stagnálása várható – mondta a növekedés.hu-nak adott interjújában Pázmány Balázs, az Erste Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke.

A járvány utáni időszakot taglaló előrejelzések szerint jelentős változásokra számíthatunk az irodák funkcióját illetően.

A Restaurant Brands International vezérigazgatója, Jose Cil beszélt arról, hogy milyen feltételek mellett nyitják meg a vállalatcsoporthoz tartozó láncok, mint a Burger King, a Tim Horton és a Popeyes éttermeit.

A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében - jelentette ki Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán közzétett videonyilatkozatában.

Nemhogy hátráltatja, hanem inkább felgyorsítja a cloud szolgáltatásokra való átállást a magyarországi cégeknél a koronavírus-járvány. Még csak másfél hónap telt el a koronavírus magyarországi felbukkanása óta, így egyelőre a járvány előtti gazdasági folyamatok a meghatározóak a szoftveriparban.

A kereskedelmet, vendéglátást, fodrászatokat és strandokat is újranyitják május 18-tól Olaszországban a koronavírus miatti járványkorlátozások eredetileg tervezett fokozatos feloldása helyett - jelentették be az olasz tartományok elnökei a kormánnyal tartott egyeztetés után hétfő este.

A koronavírus-járvány a feje tetejére állította az ingatlanpiacot is. Az elmúlt két hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy a főváros belső kerületei iránt csökkent a kereslet, az emberek inkább a kertes házakat, a ritkábban lakott területeket részesítik előnyben. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, az ingatlanosok szerepe felértékelődött ebben az időszakban.

A koronavírus-világjárvány előzményei miatt a Messe Frankfurt a szakmai szövetségekkel megállapodott arról, hogy 2021. szeptember 14–16. között rendezi meg az Automechanika szakvásár Digital Plus kiadását.

Arra számítanak a Sotheby’snél, hogy a korlátozások enyhítésével lehetőségük lesz az év legfontosabb eseményei közé számító júniusi és júliusi New York-i árverést megtartani.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője