2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

„Szerinted milyen a jövő? George szerint színes, egyszerű és főként szabad.” Februárban új digitális banki platform érkezik Magyarországra. Leteszteltük az Erste Bank digitális szuperplatformját.

A felnőtt magyar lakosság ötöde tervez ingatlanvásárlást idén, a leendő vásárlók közt többségben van a legfiatalabb, 18-29 éves korosztály a Duna House és a Reacty Digital közös kutatása szerint. Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője kiemelte: az elmúlt két évben az első lakásvásárlók egyre nagyobb számban jelentek meg az ingatlanpiacon.

Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban.

Több ezer négyzetméter új területre kötött szerződést 2020 utolsó negyedévében a CPI Hungary, melyek közül fontos tranzakcióként említhető a Gateway irodaházba költöző AKZO NOBEL-lel kötött megállapodás. A döntés értelmében tavasszal a CPI irodaparkjába helyezi át budapesti központját a holland tulajdonú cégcsoport.
Egy több mint 1200 fő befogadására alkalmas multiplex mozit építenek a KÖKI-ben, az üzemeltető a KULTIK mozihálózat lesz - szerepel az Adventum közleményében. A tulajdonos Adventum csoport idén tavasszal kezdi meg a mozi építését, amely várhatóan 12-14 hónapot vesz igénybe. A megnyitáskor a vendégeket 9 moziterem várja majd, ebből 3 VIP felszereltségű lesz és az új moziban helyet kap az ország legnagyobb vetítővászna is.

A pandémia ugyan igazán komoly hatást tett a személyes közvetítésére épülő üzleti tevékenységekre és a 2019 végén megfogalmazott, lakáspiacot letaroló elemekkel teletűzdelt tervekre, továbbra sincs változás a 88 pontba szedett hosszú távú célkitűzésekben a Fundamentánál. A jövőt nézve pedig, ahogy az szinte mindenki másnál is igaz, végképp pozitívak a várakozások, hiszen kétszámjegyű a növekedés a lakáshiteleknél, valamint a kormányzati programok várhatóan az ingatlan eladásokat és vételeket is felpörgetik.

A Pénzügyminisztérium rendeletmódosításának értelmében a jövőben lehetségessé válik a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslés, de a lakásérték 80 százaléka helyett annak 60 százalékáig lehet majd eladósodni vele. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy egyelőre csak Budapesten, az agglomerációban, megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban vehető majd igénybe az új szolgáltatás és csak a tipizálható ingatlanoknál, amilyenek például a 150 négyzetméter alatti lakások is. A szakember szerint az értékbecslők munkája átalakul, az egyszerűsítéssel pedig az ingatlanvásárlók takarítanak meg pénzt.

Jeff Bezos visszavonulása az internet hőskorának végét jelzi. Az üzletember több szinten is megváltoztatta a világot, de közben két dolgot nem szeretett: adózni és szünetet adni az alkalmazottaknak.

B2P Navigátor Zrt. névvel új vállalatot alapított a Dipol Humánpolitikai Intézet Kft. és az E55 Tanácsadó Kft. Cél a magyarországi gigaprojektek hatékony és eredményes megvalósításának elősegítése. A kezdeményezőkhöz már az alapításkor több vállalat is csatlakozott partnerként.

Lengyelország és Csehország a régió teljes befektetési volumenének 51%-áért, illetve 26%-áért felel (a vonatkozó sorrendben) – derül ki a Colliers International legutóbbi, “CEE Investment Scene Q1-Q4 2020” jelentéséből.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője