2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

A koronavírus tartós hatással lesz a fogyasztói magatartásra. A járványt követően a kereslet élénkülése várhatóan erőteljes lesz, de jelentős eltérések lesznek fogyasztói csoportok és iparágak között – derül ki a McKinsey Global Institute tanulmányából.

Hetven munkaadó mintegy 1300 állásajánlatra várja a jelentkezőket a kedden reggel indult és csütörtök estig tartó HVG Online Állásbörze. A legtöbb ajánlat informatikusoknak, mérnököknek, idegen nyelveket beszélő ügyfélszolgálatosoknak, értékesítőknek, pénzügyi területen dolgozóknak és szakmunkásoknak szól. A munkaadók új állásaik nagy részét itt hirdetik meg először.

Az ipari és logisztikai (I&L) volumen mértéke elérte a rekordot jelentő 3,3 milliárd EUR-t 2020-ban, mely a teljes befektetési volumen 32%-át jelenti, derül ki a Colliers legfrissebb, “The CEE Industrial Scene 2020-2021” című jelentéséből.

A Randstad Hungary évek óta igyekezett optimalizálni munkaterét a meglévő épületében, de végül egy másik irodaházba költözik. Közel másfél éve kezdődött a közös munka az ESTON International bérlőképviseleti csapatával. A járvány kirobbanása valamelyest lassította a folyamatot, és részben átalakította az igényeket, de a jövőre nézve komoly szempontokat hozott előtérbe: hogyan tud egy munkahely egyben közösségépítő eszközként funkcionálni, szem előtt tartva a maximális biztonságot és modern felszereltséget, miközben támogatja a rugalmas, hatékony munkavégzést és a hibrid irodahasználatot is.

Ingyenesen letölthető tervrajzokkal segítik az építkező családokat, jelenleg negyven mintaterv közül lehet választani - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Bár a legutóbb januárban kibővített program rendkívül népszerű az ügyfelek körében, sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan maximalizálhatják a kedvezményeket. Az OTP Bank szakértői egy életszerű példával azt mutatják be, hogy a legjobb eredmény elérése érdekében miként lehet tudatos tervezéssel, a rendelkezésre álló megoldások összekapcsolásával minden támogatási lehetőséget megragadni.

A vállalat EMG érzékelős csuklópántokkal oldaná meg a virtuális UI kezelését. Nagy jövőt lát az AR szemüvegekben a Facebook, igaz a szegmens, főleg ami a konzumer eszközöket illeti, továbbra is gyerekcipőben jár: nem csak a hagyományos szemüveggel megegyező méretű és megjelenésű AR headsetekre kell még várni, de az akár egész napos viselethez szánt AR felhasználói felületek kényelmes és hatékony kezelése sem megoldott. A közösségi óriás azonban már gőzerővel dolgozik a problémán, fejlesztéseibe pedig blogposztban engedett betekintést.

A milliárdos arra reagált, hogy kínai hadsereg kitiltotta a Teslákat. A kínaiak biztonsági problémákra hivatkoztak, szerintük a kocsikban lévő kamerák alkalmasak lehetnek az általuk rögzített adatok továbbítására is.

Előző cikkünkben Pók Enikő, vezető belsőépítész tervező az irodai távolságtartást boncolgatta. A szakértő most a kollaborációs tereket veszi nagyító alá az üzleti életből hozott példákkal. Nem csupán kreatívoknak, hanem informatikusnak, ügyvédeknek, szabadúszóknak is szükségük van olyan környezetre, amely serkenti az ötletlést, segíti a csapatmunkát.

A repülés karbonsemlegességét szolgálja az a kutatás, amely a 100 százalékban fenntartható forrásból származó repülőgép üzemanyag, az ún. SAF (sustainable aviation fuel) repülés közbeni tesztelését kezdte meg egy Airbus A350 szélestörzsű utasszállító repülőgépen.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője