Friss hírek

Hírek

Hivatalos Amazon Web Services oktatóközpont lett a Training360

Hivatalos Amazon Web Services oktatóközpont lett a Training360

Hírfigyelő 21-12-01 1125

Magyarországon elsőként szerzett hivatalos Amazon Web Services Training Partner címet a Training360. Az oktatócégnél így mostantól elérhetőek az Amazon Web Services felhő-alapú szolgáltatásaihoz kapcsolódó tréningjei, valamint a nemzetközi AWS vizsgák is megszerezhetőek.

Az Amazon Web Services (AWS) a világ egyik legátfogóbb és széles körben elfogadott felhő alapú szolgáltatása. Az AWS folyamatosan terjeszti szolgáltatásait, hogy virtuálisan támogathasson bármilyen felhő alapú rendszert, és mára már több mint 200 különböző dedikált szolgáltatás érhető el a klasszikus tárhelytől kezdve az adatbázis-szervereken át egészen a felhő alapú mesterséges intelligencia megoldásokig. Az ezek használatához és menedzseléséhez szükséges technikai tudás szerencsére mostantól Magyarországon is elérhető, illetve megszerezhető.

"Büszkék vagyunk arra, hogy komoly felkészülést követően Magyarországon elsőként kiérdemeltük a hivatalos Amazon Web Services oktatóközponti címet. Ügyfeleink így ezentúl az AWS hivatalos tanfolyamait is elérhetik a Training360-on keresztül. Az AWS egy stratégiailag is fontos terület számunkra. Úgy látjuk, hogy a hazai piacon a felhő technológiák alkalmazása és lehetőségeinek kiaknázása most indul be csak igazán, és ehhez az AWS a legátfogóbb és legszélesebb körben elfogadott felhő alapú szolgáltatást biztosítja az ügyfelek számára. A hatékony bevezetéséhez és implementálásához megfelelően képzett szakemberekre is szükség van, mely tudás megszerzéséhez a magas minőségű, hivatalos AWS tanfolyamok nyújtanak garanciát" - mondta Kovács Zoltán, a Training360 Kft. oktatási- és fejlesztési igazgatója.

A képzési portfólió a hazai igényekre szabottan került összeállításra, elsősorban az architekt, üzemeltetés, fejlesztés és AI területekre fókuszálva. A tanfolyamok már elérhetők tantermi vagy online formában is. A képzések és megfelelő gyakorlati idő eltelte után a Training360-nál a nemzetközi hivatalos AWS vizsgák is megszerezhetők. Ez utóbbi egyébként az AWS-sel foglalkozó vagy azt használó vállalatok számára elérhető AWS partneri címek megszerzéséhez is szükségesek. A partnerek számára egyébként további kedvezmények is járhatnak a hivatalos képzések díjából.

Az AWS platformjait és szolgáltatásait ma már minden vállalat ki tudja használni, legyen szó kis- és középvállalatokról, startup cégekről vagy nagyvállalatokról. A képzések üzemeltetőknek, fejlesztőknek, architekt-eknek, valamint DevOps mérnököknek szólnak, akiknek feladatuk AWS alapú infrastruktúrák, rendszerek és szolgáltatások fejlesztése, bevezetése, implementálása, karbantartása és támogatása.

I  Forrás: news4business.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó