Friss hírek

Hírek

300 millió munkahely koporsójába verhet szöget a ChatGPT

300 millió munkahely koporsójába verhet szöget a ChatGPT

Hírfigyelő 23-07-24 2349

Szakemberek szerint több száz millió munkakört szüntethetnek meg a mesterséges intelligencia (MI) különböző leképeződései. A ChatGPT és társai kis túlzással szakdolgozatot vagy épp könyvet írnak helyettünk, azonban vannak olyan IT-szektorhoz tartozó munkakörök, amelyeket az MI sem vehet el. Egy ilyen foglalkozással pedig igencsak jól lehet keresni.

„Ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk továbbállni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni” – hangzik az ismert pszichológus és író, Vekerdy Tamás gyakran idézett gondolata.

Szerencsére erről már nem sokat kell győzködni az Y generációt, azaz a nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek végéig született korosztályt. Hiszen miközben például a mai 55-60 éves és idősebb munkavállalók többségére még az jellemző, hogy ugyanabban a szakmában – sőt nemritkán ugyanannál a cégnél – dolgoznak egész életükben, addig az Y-ok már nemcsak munkahelyet, hanem akár még szakmát is sokkal rugalmasabban váltanak.

Nem mindegy, merre tovább

De mibe érdemes ma belefognia annak a 30-40 évesnek, aki úgy dönt, hogy feladja eddigi karrierjét? A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése és a köztudatba idén berobbant ChatGPT chatbot kapcsán ugyanis szinte alig hallani olyan szakmáról, amelynek művelői biztonságban vannak az algoritmusoktól.

A Goldman Sachs például idén márciusban azt jósolta, hogy

Európában és az Egyesült Államokban a munkahelyek nagyjából kétharmadát érintheti a tartalomgenerálásra képes mesterséges intelligencia elterjedése, ami miatt összesen 300 millió munkahely szűnhet meg Európában és a tengerentúlon.

A receptet egy svájci trezorban őrzik.

Az szinte már közhely, hogy például a könyvelőknek vagy a különböző művészeti tevékenységet végző szakembereknek jó okuk van félni. A közelmúltban azonban már arról lehetett hallani, hogy a hollywoodi forgatókönyvírók részben azért sztrájkolnak, mert biztosítékot akarnak arra, hogy a filmstúdiók nem fogják algoritmusokra cserélni őket. Sőt, a minap jelent meg, hogy a mesterséges intelligencia megtervezte a világ legfinomabb energiaitalát, amely Tutti-frutti & Berry-blast ízű lett.

Egyes vélemények szerint még maguk az informatikusok sem dőlhetnek hátra. „Emberek táplálják és tanítják a mesterséges intelligenciát, amely ha még tovább okosodik, az IT-szektorban is bejelentkezhet bizonyos állásokért” – mondta az Indexnek idén februárban Gulyás László, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszékének egyetemi docense.

I Forrás: index.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó