Nyomtatás

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

2026-05-19 53

Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.

A magyar közbeszerzési piacon jelenleg az optimizmus és a várakozás kettőssége uralkodik. Az új kormányzati ciklus egyik legfontosabb gazdasági vállalása a közbeszerzési piac átalakítása. A tervek szerint nagyobb hangsúlyt kap a verseny erősítése, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása. A szakértők szerint ebből azok a kis- és középvállalkozások profitálhatnak leginkább, amelyek időben felkészülnek az átláthatóbb, ugyanakkor szigorúbb működésre.

Emellett komoly várakozás övezi az uniós források várható beáramlását is, ami új lendületet adhat a gazdaságnak.

Decentralizáció: Új esély a helyi vállalkozóknak

„A lehetőségek eddig is megvoltak, ugyanakkor sok vállalkozás nem látta reálisnak az indulást bizonyos tendereken” – mutat rá a szektor egyik meghatározó szakértője, aki szerint a szemléletváltás egyik legfontosabb eleme a decentralizáció lehet.

„Ez azt jelenti, hogy az eddig központosított beszerzések helyett az önkormányzatok visszakaphatják a rendelkezési jogot saját beruházásaik felett. Ezáltal a helyi vállalkozások ismét labdába rúghatnak olyan projektekben, amelyekből korábban a központosítás miatt kiszorultak” – hangsúlyozza dr. Kovács Balázs, a KözbeszGuru Kft. tulajdonosa, alapítója és közbeszerzési szakjogásza.

A közbeszguru.hu szakértője kiemeli, hogy bár a magyar közbeszerzési szabályozás európai szinten is a szigorúbbak közé tartozik, a siker nem a szabályokon, hanem azok alkalmazásán és a résztvevők felkészültségén múlik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sok vállalkozás azért bukik el egy elnyert projekt során, mert nem ismeri a jogi útvesztőket, vagy elköveti a legtipikusabb hibát: a szóbeli ígéretekre alapoz a nem dokumentált későbbi módosítások során. Hozzáteszi, hogy a közbeszerzési piac tisztulása és a jogállamisági keretek megerősítése nemcsak politikai, hanem gazdasági érdek is.

A siker kulcsa a felkészülés

A szakértő szerint a sikeres közbeszerzés jelentős mértékben a kiírás megjelenése előtti munkán múlik. Aki ismeri az aktuális jogszabályokat és a gyakorlatot, rendelkezik naprakész referenciatárral, és ismeri a versenytársai árazási szokásait, az feleannyi idő alatt tud minőségi ajánlatot összeállítani. A szakértő fontosnak nevezte, hogy a szereplők ne az utolsó pillanatban kapjanak észbe, hanem folyamatosan figyeljék a lehetőségeket, a közbeszerzési szabályokat és a piacot.

„Árubeszerzés és szolgáltatás esetén már 20 millió forint felett kötelező a közbeszerzés, így érdemes a kisebb cégeknek is figyelniük ezeket a tendereket. A felkészüléshez náluk már elérhetőek olyan speciális, közbeszerzési tudásbázissal feltöltött GPT-alapú alkalmazás, amely segít értelmezni a bonyolult kiírásokat, és gyors válaszokat adnak a szakmai kérdésekre” – hívta fel a figyelmet a KözbeszGuru szakértője.

Dr. Kovács Balázs hozzátette, hogy bizonyos beszerzések, amik rendszeresen visszatérőek, például folyamatos szolgáltatások, szállítások, előre kiszámítható időpontban jelennek meg. Ezért érdemes „közbeszerzési naptárat” készíteni a korábbi évek elemzése alapján, ahol naprakészen látják a várható lehetőségeket az ajánlattevők.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a sikeres ajánlattételhez nemcsak jogászokra, hanem olyan munkatársakra is szükség van, akik értik a folyamat gyakorlati részét: mit kell tenni a hiánypótlásnál, hogyan kell kezelni az elektronikus rendszert, és mire kell figyelni a teljesítés igazolásakor.

Ne dőljön be a „ne aggódj, megoldjuk” ígéreteknek!

A szakértő szerint a megnyert közbeszerzési szerződés teljesítése során a legveszélyesebb mondat az, ha a megrendelő szóbeli ígéretet tesz a műszaki tartalom módosítására és annak kifizetésére, papírmunka nélkül.

„Minden változtatást, pluszmunkát vagy határidő-módosítást hivatalosan, a közbeszerzési szabályok szerint kell dokumentálni, különben a vállalkozó kötbérrel vagy kifizetetlen számlákkal szembesülhet” – figyelmeztet dr. Kovács Balázs.

A közbeszerzési folyamat egyik legkritikusabb szakasza a teljesítés utólagos ellenőrzése, ahol a közbeszerzési hatóság azt vizsgálja, hogy a nyertes pályázó valóban úgy és azt teljesítette-e, amire a szerződésben kötelezettséget vállalt.

„A hatóság minden év elején közzétesz egy nyilvános listát, amelyben rögzítik, hogy az adott évben mely ajánlatkérőket és mely konkrét szerződések teljesítését fogják biztosan ellenőrizni. Évente nagyságrendileg 100 szerződést vizsgálnak meg alaposan. Tételesen ellenőrzik, hogy a teljesítés megfelel-e az előírásoknak, és ami még fontosabb, hogy a teljesítés igazolhatóan és dokumentáltan történt-e meg.”

Dr. Kovács Balázs kiemelte, hogy ha a hatóság hibát talál – például nem a leírtak szerint teljesítettek, vagy elmulasztottak egy kötelező szerződésmódosítást –, a bírságok összege jelentős lehet. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján egy-egy ilyen eljárás 2 és 6 millió forint közötti bírsággal is zárulhat a nyertes ajánlattevő oldalán is. Az utólagos ellenőrzés tehát nem csupán formalitás, hanem egy olyan hatósági kontroll, amelyre a vállalkozásoknak már a projekt megkezdésétől fogva, tudatos dokumentációval kell készülniük.

„A verseny alapvetően jó dolog. Az új közbeszerzési környezetben várhatóan azok a cégek kerülnek előnybe, amelyek nemcsak jó árat adnak, hanem adminisztratív és jogi szempontból is felkészülten működnek” – vallja a KözbeszGuru szakértője, aki szerint a következő időszakban a tudás és a precizitás lesz a legfontosabb valuta.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság