Friss hírek

Kereskedelem

Semmi nem álltja meg a boltbezárási hullámot – Újabb 4 ezer üzletre került lakat

Semmi nem álltja meg a boltbezárási hullámot – Újabb 4 ezer üzletre került lakat

Hírfigyelő 24-05-28 1041

2023 második felében újabb 4 ezer kiskereskedelmi egység zárt be Magyarországon, ezzel folytatódott a hosszú évek óta tartó koncentráció. Ráadásul most, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felfelé módosította a szezonálisan igazított kiskereskedelmi forgalmi adatait még látványosabban nyílik az olló a boltok száma és a vásárlások volumene között.

Tavaly az év végén 106 300 kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, amely 16,3 százalékkal kisebb, mint 4 évvel ezelőtt, de még a fél évvel korábbihoz képest is 3,6 százalékos csökkenés.

Ezt azt jelenti, hogy fél év alatt eltűnt 3 955 üzlet, de úgy is nézhetjük, hogy naponta több mint 21 bolt zárt be Magyarországon. Ha ebből levonjuk a 7 150, gépjármű- és alkatrész-értékesítéssel foglalkozó céget (amelyek a KSH azért számol külön, mert ezek jellemzően nem a lakossági szegmenst szolgálják ki), akkor

most először 100 ezer alá csökkent az egységek száma.

Ezekből az üzletekből 2005-ben még 157 600 volt, vagyis szűk 20 év alatt 37 százalékkal zuhant a számuk.

Az alábbi grafikonon a teljes boltszámot (ideértve a gépjármű-kereskedelmet) ábrázoljuk 2019 januári bázison, felette pedig a kiskereskedelmi forgalmat naptárhatással és szezonálisan igazítva.

A teljes cikk: Semmi nem álltja meg a boltbezárási hullámot – Újabb 4 ezer üzletre került lakat

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?