Friss hírek

Kereskedelem

Se kassza, se eladó – kipróbáltuk az ország első teljesen automata kisboltját

Se kassza, se eladó – kipróbáltuk az ország első teljesen automata kisboltját

Hírfigyelő 24-05-24 1112

Nincs pénztár, nincs eladó, csak a futurisztikus élmény. A Fény utcai piacon közelmúltban megnyitott, teljeskörűen automatizált alapokon működő bolt izgalmas kísérlet, mely egyszerre szolgálja a benne található termékek előállítóinak szociális integrációját, és tör utat a prémiumáruknak a technikai újdonságokra nyitott vásárlók körében. A koncepció részleteiről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjével beszélgettünk a helyszínen, és persze az üzletben is körülnéztünk.

Ez nem hagyományos értelemben vett üzlet, és nem csak az áruértékesítés innovatív technológiája miatt. A termékkör is különleges, mivel előállítása és árazása is önmagán túlmutató jelentőséggel bír – kezd rövid ismertetésbe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, Romhányi Tamás. A civil szervezet munkatársával a Fény utcai piac második emeletén beszélgetünk a szóban forgó bolt melletti kávézóban, amit szintén a máltaiak üzemeltetnek. Az üzletben kapható áruk és maga a bolt is a Felzárkózó Települések Program küldetésének sajátos reprezentálói: magas minőséget képviselő étkezési olajok, szörpök, aszalt gyümölcsök, tészták, ízesített mézek, összességében

csaknem százféle különböző termék kapható egy teljesen digitalizált üzletben.

Ezek mind a leszakadó falvakban élő, de ott munkára vállalkozó, önmaguk eltartását megkísérlő családok boldogulását elősegítő munka eredményei. Érkezik áru Létavértesről, Tarpáról, az ökumenikusok kastélyosdombói sajtműhelyéből, de még az L. Ritók Nóra nevével fémjelzett Igazgyöngy Alapítványtól, Toldról is.

A teljes cikk: Se kassza, se eladó – kipróbáltuk az ország első teljesen automata kisboltját

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?