Friss hírek

Kereskedelem

Megnyílt a MediaMarkt 40. áruháza

Megnyílt a MediaMarkt 40. áruháza

Hírfigyelő 24-05-28 1132

A MediaMarkt örömmel jelenti be legújabb üzletnyitását Egerben. A most átadott „Üzlet az üzletben” típusú áruház a 40. fizikai értékesítési pontja Magyarország legnagyobb műszaki cikk kereskedőjének. A nyitási előkészületekkel egyidőben megújult és teljesen új külsőt kapott a debreceni áruházuk is, a friss dizájn elemek egy része pedig a most nyíló egri egységben is fellelhetők.

1300 négyzetméteren terül el a MediaMarkt legújabb Shop-in-Shop áruháza Egerben, ahol 16 lelkes kolléga várja mostantól a vásárlókat. Az üzlet ezúttal is a helyi Tesco hipermarket területén valósult meg, hiszen az együttműködés a két cég között már 8 éve sikeres és töretlen. Eger stratégiailag egy fontos mérföldkő a cég számára, hiszen ez volt eddig az egyetlen megyeszékhely, ahol még nem rendelkeztek értékesítési ponttal.

„Régóta terveztük az egri nyitást, azonban eddig nem találtunk olyan lokációt, amely a szempont rendszereinknek megfelelő lett volna. Hosszas előkészítés után azonban az idén végre mindez megvalósulhatott” – mondta el a nyitásokkal kapcsolatban Környei Ágnes, a MediaMarkt „Shop-in-shop” áruházainak operatív igazgatója.

„Aminek különösen örülünk, hogy a nyitást nem csak mi, de a település is várta. Egy kedves egri lakos már a két évvel ezelőtti nyitási sorozat minden alkalmával, illetve tavaly is folyamatosan nyomon követte a nyitási posztjainkat, és minden alkalommal kifejezte igényét egy egri egység létesítésére. Az urat éppen ezért szeretettel meghívtuk a nyitásra és az elsők között járhatta be az új eladóteret” – tette hozzá a számára kedves történetet Környei Ágnes.  

Az új MediaMarkt áruházban a vásárlók a jól megszokott szolgáltatások mellett további kényelmi szolgáltatásokat is élvezhetnek, beleértve az online rendelés áruházi átvételét és személyre szabott garancia szolgáltatásokat. A tavaly decemberben bevezetett Wolt Drive ultragyors, kétórás kiszállítás szolgáltatásuk induláskor még nem, de a későbbiekben szintén elérhető lesz a körzetben (3300), így a vásárlók még könnyebben és gyorsabban juthatnak majd hozzá a kiszemelt termékeikhez.

I Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van