2024. május 10., péntek - Ármin

Kereskedelem

A budapesti Mammut mintájára bővülhet tovább az ország egyik legnagyobb vidéki plázája

2023-06-19 1076

A debreceni Csapó utca másik oldalán építhetik meg a tulajdonosai a Fórum II-t, a tervek szerint a két épületet gyalogoshíddal is összekötnék. Bővítené a debreceni Fórum bevásárlóközpontot a tulajdonosa. A Dexium Ingatlanfejlesztő Kft. és a Fórum Bevásárlóközpont Zrt. a bővítés miatt ingatlancserére vonatkozó ajánlattal kereste meg az önkormányzatot, írja dehir.hu.

A polgármester által jegyzett előterjesztésből az derül ki, hogy a bővítés elsődleges irányát a bevásárlóközponthoz integrálható, az önkormányzat és a Cívis Ház Zrt. tulajdonában álló Csapó utca 21–27. szám alatti ingatlanok jelentenék.

A két épület között át lehet majd járni az utcaszinten, de a tervek szerint egy gyaloghíddal is összekötnék a Fórum I-et és a Fórum II-öt. 

A fejlesztés megkezdése érdekében már tavaly októberben a Debrecen közgyűlése módosította a Helyi Építési Szabályzat több elemét is, Gábor István főépítész akkor azt mondta, hogy a terepszint egy alatti átkötés is biztosítja majd az átjárhatóságot a két épületrész között, azaz elképzelhető, hogy a bevásárlóközpont föld alatti szintjeit összekötik a Csapó utca utca szintje alatt is.

A mostani előterjesztés szerint a csereingatlanok piaci forgalmi értéke közötti különbözet több mint egymillió 910 ezer forint, ugyanakkor a Dexium Kft. és a Fórum Bevásárlóközpont Zrt. az értékkülönbözet részükre történő megfizetésétől eltekintenek, így a szóban forgó ingatlanok és ingatlanrészek tekintetében a csereértéket – egyenértéken – több mint 920,5 millió forintban állapítanák meg. Az ingatlanok átruházásáról jövő csütörtöki ülésén dönt a városi közgyűlés. A jogszabály szerint ha a cserével érintett önkormányzati vagyon értéke a 25 millió forintot meghaladja, az illetékes vármegyei kormányhivatal dönt a csereügylet jóváhagyásáról.

A Fórumot 2008-ban nyitották meg, ez a város és a régió egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. Három szinten 120 üzlettel és nyolcszáz parkolóval bír. Az épületében alakították ki Debrecen új színházát, a Csokonai Fórumot. 

I Forrás: www.vg.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details