2024. október 22., kedd - Előd

Konferenciák, képzések

Tokaj Wine Congress, 2024. október 27-30.

129

A Tokaj-Hegyalja Egyetem második alkalommal rendezi meg a Tokaj Wine Congress eseményeit. A rendezvény október 27. és 30. között várja a hazai és nemzetközi szakembereket Sárospatakon és a történelmi borvidék más helyszínein. A kongresszus célja, hogy a résztvevők számára naprakész ismereteket nyújtson a szőlészet és borászat legújabb trendjeiről és eredményeiről, amelyek gyakorlati alkalmazása hozzájárulhat a szektor fenntarthatóságához és versenyképességéhez.

„Fontosnak tartjuk, hogy a kongresszuson olyan innovatív megoldásokról essen szó, amelyek választ adnak a szőlészetben és borászatban folyamatosan felmerülő kérdésekre. Sok probléma globális jelentőségű, melyekre a külföldi kollégákkal közösen keressük a gyakorlat orientált megoldást. Az egyetem kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy a szakma nemzetközi és hazai képviselői megosszák legújabb kutatási eredményeiket a szakemberekkel és a szélesebb közönséggel is” – fogalmazott Prof. Dr. Kéri Szabolcs, a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora. 

A kongresszus hat tematikus szekcióban zajlik majd, amelyek mindegyike a szőlészet és borászat aktuális kérdéseit tárgyalja. A környezeti és gazdasági fenntarthatóság, a hatékonyság javítása, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a digitalizáció és robotika alkalmazhatósága a munkafolyamatokban kiemelt témaként szerepel a programban.

Kutatások vizsgálják a tokaji borok egészségügyi hatásait

A borászat területén a természetes édes borok készítésének új kutatási eredményei mellett szó lesz a buborékos italok, a gyöngyöző és habzó borok, valamint a pezsgőkészítés legfrissebb fejlesztési irányairól is. Emellett külön szekció foglalkozik majd a bor és az egészség kapcsolatával, ahol a Tokaj-Hegyaljai Egyetem ezirányú kutatásainak eredményeit ismerhetik meg a résztvevők. A kutatások a tokaji borok egészségügyi hatásait vizsgálják, nemzetközi szakértők pedig beszámolnak majd a vörös és fehér borok bioaktív vegyületeinek a hatásairól. Fontos téma lesz, hogy a melléktermékek – például a törköly és a szőlőmag – hogyan hasznosíthatók az egészségmegőrzésben.

Az örökségvédelem és borturizmus szekcióban a borturizmus legújabb trendjei és annak kutatási eredményei éppúgy napirenden lesznek, mint a bor írott öröksége, vagy művészetekben való megjelenése. A kongresszus szervezői a helyszínválasztással is alátámasztják az épített örökség és a borkultúra kapcsolatának fontosságát.  Az ember és természet együttes tájalakító munkáját megtestesítő helyszín a világon egyedülálló, ezért is érdemelte ki Tokaj-Hegyalja 2002-ben a Világörökségi címet. A szakmai és szabadidős programok alkalmával a résztvevők személyesen is megismerhetik e különleges tájegységet.

Borkóstolókra is várják a közönséget a szüreti időszak végén

A borászat közgazdaságot érintő témái között dolgozzák fel a borágazat versenyképességének fenntarthatóságát, a márkaépítés fontosságát, a fogyasztói szokások változását. Nem elhanyagolható az utóbbi évtizedekben megjelent, a bor konkurenciáját jelentő egyéb élvezeti italok térhódítása sem. A szakértők megvitatják a költségek ugrásszerű növekedésének okait és hatásait is, amelyek további áremelésekkel már nem kompenzálhatóak. A harmadik napon a szekciók témái bővülnek, így kerül terítékre a borászati oktatás jövője is.

A kongresszus nemcsak a szakemberek számára nyitott, a nagyközönség is betekintést nyerhet a világ egyik legismertebb borvidékének mindennapjaiba, az aktuális kutatási eredményekbe. A rendezvény egybeesik a szüreti időszakkal, így különleges lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők megismerjék ezt a munkafolyamatot is, valamint borkóstolókon, programokon vegyenek részt.  

A tizennégy országból érkező nemzetközi szakértők között olyan elismert intézmények képviselői is jelen lesznek, mint a bordeaux-i egyetem, érkeznek kutatók többek között Spanyolországból és Dél-Afrikából is. 

Bővebb információk és a regisztráció elérhetőek a kongresszus honlapján: https://www.twc2024.com/. Érdeklődők számára a Tokaj Wine Congress plenáris előadásainak élő közvetítése online ingyenesen elérhető lesz, de regisztrációhoz kötött. 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Milyen ügyfelek és milyen ingatlanokra kapnak könnyen és gyorsan lakáshitelt?

Milyen ügyfelek és milyen ingatlanokra kapnak könnyen és gyorsan lakáshitelt?

More details
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink

Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink

More details
Az ITB Berlin pályázatot hirdet innovációs megoldások beadására

Az ITB Berlin pályázatot hirdet innovációs megoldások beadására

More details
Átadták a LIVING fejlesztésében épülő Kassák Projekt harmadik ütemét, a Kassák Terrace-t

Átadták a LIVING fejlesztésében épülő Kassák Projekt harmadik ütemét, a Kassák Terrace-t

More details
A női vezetők arányának növekedése közvetlenül hat a vállalatok innovációs teljesítményének javulására

A női vezetők arányának növekedése közvetlenül hat a vállalatok innovációs teljesítményének javulására

More details
Tokaj Wine Congress, 2024. október 27-30.

Tokaj Wine Congress, 2024. október 27-30.

More details
A Weerts Logistics Park (WLP) társadalmi felelősségvállalása nem ismer határokat

A Weerts Logistics Park (WLP) társadalmi felelősségvállalása nem ismer határokat

More details
Több kategóriában is díjazták a WING-et a CRE Awards versenyén

Több kategóriában is díjazták a WING-et a CRE Awards versenyén

More details
Ambiente, Christmasworld és Creativeworld, 2025. február 7-10.

Ambiente, Christmasworld és Creativeworld, 2025. február 7-10.

More details