2026. április 11., szombat - Leó

Archívum

Nagyon sok felnőtt gyerekként él otthon

2019-02-27 917

Jelenleg a magyar háztartások ötödében él felnőtt korú gyermek, köztük minden negyedik háztartásban él olyan fiatal, aki bár tanulmányait befejezte, saját jövedelemmel rendelkezik, mégis a szülői ház kényelmét élvezi. 

A szülői ház elhagyása sokaknál alapvetően pénz kérdése

Bereczki Enikő generációs szakértő a Fem3 Cafe műsorában elmondta, hogy gazdasági, társadalmi és lelki okai is vannak annak, hogy a fiatalok jelentős része szüleivel, a „mamahotelben” él. Ismertette a kényelmi és kényszer mamahotelezés közötti különbségeket is. Hogy a szülői ház elhagyása sok esetben pénz kérdése, azt jól jelzi, hogy a szüleikkel élő fiatalok aránya a nagyobb munkanélküliségi rátával rendelkező térségekben például Észak-Magyarországon magasabb.

Új korosztályt hoznának el a hunédzserek?

Noha a felnőttséggel járó jogok nagy része 18 éves kortól illeti meg az embert, a felnőtt szerepek és a felnőttséggel járó kötelezettségek beépülése általában később alakul ki. Egyesek szerint új életkorhatárokat kellene meghúzni, sőt, akár egy újat is érdemes lenne bevezetni, a hunédzserséget. Ők azok a”Pán Péterek”, akik elmúltak már húsz vagy akár harminc évesek is, már nem gyerekek, de nem is tekinthetők felnőtteknek, mivel vonakodva vagy nem igazán vállalják a felnőtté váláshoz tartozó magasabb szintű felelősségvállalást. 

bereczkieniko

 A képre kattintva lehet a videót megnézni.

A Z-generáció más kihívásokkal néz szembe

Bereczki Enikő szerint generációs különbségek is okozhatnak súrlódásokat a leválás, felnőtté válás idején. Hangsúlyozta, hogy a mai korai huszonévesek, vagyis a Z-generációsok és az Y-generációsok (1995-1980 között születtek) semmivel sem silányabbak, mint a korábbi nemzedékek, viszont más egészén másfajta környezetben szocializálódik, mások az elvárások. A Z-, és a Y generációnak teljesen más körülmények között kell felnőtté válnia, mint annak idején szüleinek. Az idősebbekben sokszor még nem tudatosult, hogy az a világ, melyben elindultak, már elmúlt. A generációs eltérések életszemléletében is ütközhetnek.

A fogyasztói szemléletmód kapcsán hangsúlyozta a média befolyását, mely nagyban formálja a fiatalabb generációk igényeit és szokásait a jóléti társadalmakban. Különösen a Z-generációra jellemző, hogy már gyerekként is mindent megkaptak szüleiktől, így megszokták a folyamatos jólétet, de az ehhez vezető áldozatokkal nem találkoztak. Gyakran frusztrációt okoz számukra, amikor először szembesülnek azzal, hogy már  nem mindent engedhetnek meg maguknak, ami kihat a munkahelyi és párkapcsolataikra is. Míg a mai huszonévesek szüleikkel ellentétben gyermekközpontú társadalomban nőttek fel, melyben folyamatosan éreztették velük, hogy milyen fontosak, addig az idősebbeknek a küzdelem, a kitartás volt magától értetődő. Összefüggésbe hozta a tanulmányok és a házasodás kitolódását is a kései felnőtté válással. A szüleik generációjához, vagyis a babyboomer és az X-generációkhoz képest a mai fiatalok karrierútja jóval kiszámíthatatlanabb, sokkal nehezebb előre tervezni és önálló egzisztenciát teremteni.

Több a férfi a mamahotelben

A szakértőt az adás alatt többen hívták. Jellemzően huszonéves otthon élő férfiak szülei. Bereczki Enikő ezt nem tartotta véletlennek, hiszen kutatásokból az is kiderült, hogy ez az életforma elsősorban a férfiakra jellemző. Ide kattintva pedig a betelefonálók kérdéseinek összegzését lehet megnézni.

Ezen az oldalon és blogon többet olvashat a szakértőtől.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője