2025. június 17., kedd - Laura

Archívum

Finisben a közel Monte Carlo nagyságú városka építése Budapest nyugati kapujában

2017-09-15 451

toparkÚjabb a válság miatt félbe maradt projekt került le a hazai ingatlanfejlesztés szégyenfaláról. Ötödik sebességre kapcsolt ugyanis az M0-M1-M7 autópályák által határolt aranyháromszögben megvalósuló, Magyarország legnagyobb és egyik legkülönlegesebb ingatlanfejlesztése a TÓPARK ’Be My City’.

A főváros közvetlen, nyugati agglomerációjában zajló futurisztikus beruházását Közép-Európa egyik legnagyobb fejlesztéseként tartják számon.

A legek fejlesztése ez, hisz összesen több mint 3000 parkoló, 81 lift, közel 25 hektár nettó zöldfelület épül ki a beruházás közvetlen környezetében. Itt valósul meg Magyarország legnagyobb épülete a maga bruttó 198 ezer négyzetméterével – maga mögé utasítva az eddigi rekordert, az Aréna plázát.

Már önmagában a helyszín is különleges, hisz három kulcsfontosságú autópálya találkozásánál, az elővárosi vasút vonala mentén helyezkedik el az összesen 180 hektáros terület, amelynek egy Margit-sziget nagyságú, mintegy 28 hektáros tó is a közvetlen szomszédja.

Itt egy olyan mini city születik, ahol nem uniformizált épületek tömege található, hanem különböző stílusok jegyeit magukon viselő különleges épületek váltják egymást. A házak között pedig egy Váci utca hosszúságú, belső passzázs húzódik, s az erre néző homlokzatok is hasonlóképpen változatos képet mutatnak. Találkozhatunk akár Bécs, Párizs, London vagy Berlin építészeti stílusával, de a múlt század eleji Budapestet idéző szecessziós vagy éppen art deco stílusú házzal is. Mindezzel a fejlesztő nem titkolt célja, hogy egy patinás belvárosi miliőt varázsoljon a városon kívülre. De nemcsak az épületek okán érezheti magát belvárosban a látogató, minden egyéb arra jellemző funkció is megtalálható lesz a Tóparkban: tömegközlekedés, nyitott és zárt parkolók, kulturális és sportolási lehetőségek, kávézók, éttermek, szálloda, konferenciaközpont, sőt még egy magán és egy önkormányzati óvoda is.

Nem titok, hogy a megközelíthetőség a kulcskérdése a városon kívüli fejlesztéseknek: a beruházó ennek érdekében jelentős fejlesztéseket hajtott végre. Kiépített több saját autópálya lehajtót. Természetesen a területen belül is komoly belső úthálózat épült, városiasan kiépített buszmegállókkal, taxi drosztokkal, bicikli utakkal, de találkozhatunk itt aluljáróval, kiépített futópályával, sőt játszótérrel is – vagyis mint bármely nagyvárosban.

A tömegközlekedők ki és bejutása is megoldott: a 4-es metró kelenföldi végállomásától közvetlen buszjárat közlekedik jövő tavasztól a Tóparkba, így gyakorlatilag 10 perc alatt be lehet érni a városba.
A komplex ingatlanfejlesztésen belül 350 lakás épül fel, két ütemben. Az első szakaszban megvalósuló 210 lakást alig fél év múlva – jövő tavasszal már birtokba is vehetik a vásárlók. A Tópark lakáskoncepció a minél hangulatosabb és természet közelibb lakóhely kialakítását fogalmazza meg.

Az otthonok egy része közvetlenül a tóra néz, de a többi lakás is zöldre tájolt, hiszen az épületek között mindenütt hatalmas zöldterületeket alakítottak ki. A mellett hogy ezek az otthonok a legmagasabb minőségi színvonalon épülnek, a környezettudatosság és az energiahatékonyság is fontos tényező. Csak egy példa: a lakásokban alkalmazott mennyezetfűtés-hűtés rendszer a mellett, hogy ideális komfortot biztosít, a legenergiatakarékosabb fűtési és klímatizálási rendszernek számít ma.

Az irodaterületek is a legmagasabb színvonalú építészeti megoldásokat kínálják. Az épületek földszintjein kiskereskedelmi egységek kapnak helyet, közel 15 000 négyzetméteren.
Ma még meglehetősen szokatlan, hogy egy fejlesztő a saját üzleti sikerei mellett környezetünk megóvására is gondol. Az meg hogy még ezért áldozzon is, teljesen újszerű Magyarországon. A TÓPARK fejlesztője e tekintetben is úttörő szerepet vállalt: 55 ezer fát, cserjét és bokrot telepítettek a területre az elmúlt évben. Az épületek teteje zöldtető lesz, amely csökkenti a zajterhelést, jelentősen csökkenti a szállópor mennyiségét és nem mellesleg kiváló hőszigetelő.

Nem titkolt cél, hogy hosszútávon a régió belvárosává váljon a Tópark, hiszen 30 perces autós vonzáskörzetben több mint egymillió ember él és dolgozik, jelenleg mindenféle belvárosi lét, szolgáltatás nélkül és ennek következtében annak minden előnye nélkül.

(Forrás: www.topark.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

More details
Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

Megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne közepestől nagyobb kereskedelmi ingatlanokat?

More details
Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

Cégek a vádlottak padján – jelentősen változnak a büntetőeljárási szabályok

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője