2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Egy kütyü, ami a levegőből nyeri ki az elektromosságot

2015-10-12 1042

Sci-finek tűnik az az új technológia, amely látszólag a levegőben lévő rádiójelekből képes áramot kinyerni. A tévé vagy a vasaló nem fog vele működni, de kisebb energiaigényű készülékekhez jó lehet. Nem Széles Gábor áll mögötte, hanem a valamivel komolyabban vehető Lord Paul Drayson, a britek korábbi tudományos minisztere – számolt be a találmányról a hvg.hu.

A Freevolt névre keresztelt technológia a feltaláló szerint lehetővé teszi, hogy az alacsony energiaigényű készülékek, mint a viselhető eszközök vagy a különböző érzékelők hálózat nélkül működjenek. A BBC beszámolója szerint az eljárás a levegőben található rádiójelekből – a 4G-től egészen a digitális televízióadás jeléig – gyűjti be az energiát, így a működéshez külön infrastruktúra kiépítésére sincs szükség. További jó hír, hogy a technológiát nyílt forráskódúvá tette a fejlesztő, így ahhoz bárki hozzáférhet.

A londoni Royal Institutionben tartott bemutatón Drayson nemcsak azt mutatta ki, mennyi energia van a teremben lévő levegőben, de annak begyűjtésével egy hangszórót is képes volt megszólaltatni. Emellett egy hasonló elven, szokásos áramfelvétel nélkül működő légszennyezettség-mérő készüléket is megmutatott a feltaláló. A Wired beszámolója szerint ez a CleanSpace névre keresztelt légszennyezettség-mérő egy antenna segítségével fogja be az elektromágneses hullámokban lévő energiát, amit a benne lévő kis teljesítményű érzékelő működtetéséhez használ fel. Maga a készülék valamivel kisebb és vékonyabb, viszont jóval könnyebb, mint egy átlagos telefon. Egy Crowfounder-kampányt is indítottak, 55 fontért (kb. 24 ezer forint) lehet rendelni a tervek szerint novemberben piacra kerülő készülékből. A feltaláló reményei szerint a közeljövőben több olyan készülék is piacra kerül majd, melynek áramellátásához nem lesz szükség sem konnektorra, sem elemre.

A hvg.hu cikke itt olvasható >>

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője