2025. július 29., kedd - Márta

Archívum

Távmunka konferencia Budapesten

2007-12-04 341
Ismét távmunka konferencia lesz a héten Budapesten. A tervek szerint Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke a távmunka fejlesztésének kormányzati lehetőségeiről tart előadást, Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a távmunka foglalkoztatáspolitikai összefüggéseivel foglalkozik...

...így például a távmunka népszerûsítését szolgáló kormányzati intézkedésekkel - olvasható a tárca honlapján.
Előadások foglalkoznak azzal is, hogy miként lehetne nagyobb arányú a távmunka a közigazgatásban, mi a szerepe a szakképzésnek a felkészítésben. A konferencián a korábbiakhoz hasonlóan megszólalnak a távmunkát alkalmazó cégek, ismertetik gyakorlati tapasztalataikat. Az egy évvel ezelőtti hasonló rendezvényen még arról volt szó, hogy két százalékról négy százalékra nőtt a távmunkában foglalkoztatottak aránya, de ez még igen messze van az európai uniós 14 százalékos, az Amerikai Egyesült Államokban elért 25 százalékos arányától.

Szakértők szerint a távmunka Magyarországon is csak úgy érhet el nagyobb foglalkoztatási szerepet, ha a munkáltatók felismerik annak gazdasági előnyeit. Az eddigi tapasztalatok szerint általában csak a magasabban képzett munkavállalóknak nyújtanak a cégek távmunka lehetőséget, vagy egyszerû adatrögzítést szerveznek távmunkában. Ugyanakkor sokkal több munkafolyamat ad lehetőséget ilyen munkavégzésre. Ez különösen azoknak a munkavállalóknak lenne fontos, akik lakóhelyén nincs más munkalehetőség, ahova nem épül út, és ahol nem terveznek beruházásokat.

Jelenleg főként adatrögzítést, adatfeldolgozást, telefonos ügyfélszolgálatot, telefonos értékesítést, adatfelvételt, rendszerfelügyeletet helyeznek ki a cégek távmunkába, de ebben a formában lehetne végezni még igen sok más tevékenységet is, így például különféle ügyviteli, pénzügyi, számviteli, könyvelési, tervezési, számítógépes programfejlesztési feladatokat. Szakmai tanulmányok szerint egyes munkafolyamatok távmunkába szervezésével az alacsonyabb bér és ingatlanköltségek révén jelentős költségcsökkenés érhető el. A bérköltségek 30 százalékkal, az ingatlanköltségek mintegy 50 százalékkal alacsonyabbak vidéken, mint egy nagyvárosban.

Behatárolja a lehetőségeket, hogy még a fiataloknak is csak 66 százaléka használja az internetet, a 60 év felettieknél viszont ez az arány két százalék. Az alacsony iskolai végzettségûek körében 10 százalék az internetezők aránya, a felsőfokú képzettségûeknél 60 százalék körüli. A községekben 10 százalék alatti ez az arány, a nagyvárosokban 50 százalék feletti. Átlagban a népesség kétharmada még nem használta az internetet, és a diákok 20 százaléka is úgy kerül ki az iskolából, hogy nem sajátította el ezt a ismeretet. A dél-dunántúli régióban például 100 háztartásból csak 12-ből érhető el az internet, s még a közép-magyarországi térségben is 100 közül alig több mint 20 háztartásból.

(Forrás: www.sg.hu)  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője