2026. március 21., szombat - Benedek

Archívum

Az adventi időszakban az ÁRKÁD, a BKK és a BKV összefogásának köszönhetően karácsonyi mesevilág részesei lehetnek a 3-as villamos vonalán utazók – tudatta az OBJEKTÍV…
A Vissza a jövőbe második részének 25. évfordulója alkalmából a Nike korábban már megalkotta a világ első, valóban működő önbefűzős cipőjét, ám azok a példányok…
Szentendre ismét ünnepi díszbe öltözik 2020. november 28-tól 2021. január 10-ig. A járványhelyzethez alkalmazkodva a Szentendrei Kulturális Központ idén rendhagyó módon szervezi meg Advent Szentendrén…
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest az elmúlt napokban három rangos nemzetközi, valamint egy hazai szakmai elismerés tulajdonosa lett. A menedzsment büszke rá, hogy a nemzetközi…
A telekommunikációs, média- és technológiai cégek (TMT) november elején vizsgált pénzügyi eredményei, illetve tőzsdei értékelései vegyes képet mutatnak, de néhány trend kiolvasható belőlük. A technológiai…
Két új City SPAR szupermarketet nyitott a fővárosban a kiskereskedelmi áruházlánc. Ezeken kívül, a napokban egy-egy megújult áruházat vehettek birtokba a vásárlók Budapesten, Dunakeszin, Petőházán…
Évente mintegy 20-30 milliárd dollárt költenek az ipari felhasználók az automatizációs rendszereik szervizelésére, karbantartására, azonban ennek az összegnek a túlnyomó többsége megtakarítható lenne, ha egységes…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője