2026. március 21., szombat - Benedek

Archívum

A korábbi válságokhoz képest egy egészen más krízishelyzetet éltünk, és élünk át jelenleg is, most a fókusz a járvány ellen hozott intézkedéseken van, ezzel kell…
Egy hónap múlva felpezsdülhet újra a lakáspiac. Most még mindenki kivár, de januártól a támogatásoknak és a kedvező értékesítési környezetnek köszönhetően újra megmozdulhatnak a vásárlók.…
A biztosítók jelenlegi értékeltségéhez képest drágán válik meg régiós biztosítóitól az Aegon, ennek ellenére nemcsak az eladó, hanem a vevő részvényesei is pozitívan reagáltak a…
Giga információ-szolgáltató vállalat jön létre azáltal, hogy az S&P Global felvásárolja az IHS Markitot. Az ágazat két meghatározó cége hétfőn bejelentette, hogy az S&P Global…
Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján a külgazdasági és…
Már közhelybe illő, hogy a járványhelyzet megváltoztatja a szokásainkat. Távolabb tartjuk magunkat egymástól, kevesebbet utazunk, videóhívásokon keresztül beszélünk egymással, otthonunkban végezzük a munkát. Abba viszont…
Szakértők szerint még egy év, mire rendeződik a helyzet. Ki tud addig kitartani? - ez jó kérdés. Virtuálisan végigjárható kiállítások, digitális táncversenyek, online borkóstolók –…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője